Megkezdődött az EU-csúcstalálkozó Brüsszelben
2018. február 23. 14:31

Megkezdődött az uniós tagországok vezetőinek informális csúcstalálkozója pénteken Brüsszelben, az ülés középpontjában az esetleges intézményi reformok, illetve a következő hétéves költségvetési keret kérdései állnak.

A szokásos kétnapos csúcsértekezlet helyett a résztvevők ezúttal csak pénteken ülnek össze. A brit miniszterelnök nem lesz jelen, mindössze az Egyesült Királyság tervezett uniós kilépése után bennmaradó országok állam- és kormányfői.

A találkozó megnyitását követően az uniós vezetők a hagyományoknak megfelelően először Antonio Tajanival, az Európai Parlament (EP) elnökével egyeztetnek, ezután pedig munkaebéd keretében tanácskoznak az intézményi kérdésekről.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke közölte, első napirendi pontként az Európai Parlament megváltozó összetételéről lesz szó. Szerinte az EP javaslata, melynek értelmében 751-ről 705-re csökkentenék a képviselők számát, jól tükrözi a demográfiai változásokat, a fennmaradó helyeket pedig a jövőbeli bővítésekre tarthatnák fenn.

A második napirendi pont a 2014-ben először kipróbált, úgynevezett csúcsjelölti rendszerrel kapcsolatos, amelynek keretében az európai pártok megneveznék a saját listavezetőiket, akiket az Európai Bizottság elnöki tisztségére jelölnek, és a parlament a legtöbb mandátumot szerző párt jelöltjének megválasztásáról szavaz elsőként.

Ezután arról a javaslatról fognak tárgyalni, miszerint az EP-képviselők egy részét páneurópai listákról választanák meg.

A tájékoztatás szerint szó lesz még az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöki tisztségének esetleges összevonásáról és az uniós biztosok számáról is, majd a 2021 és 2027 közötti hétéves időszakra vonatkozó keretköltségvetésről.

Ezen témák mellett röviden ki fognak térni a migrációs válság kezelését célzó líbiai intézkedések finanszírozására, a Brexit folyamatának állására, valamint arra is, hogy nemrég török hadihajók próbafúrásokat akadályoztak meg Ciprus közelében.

A belga kormányfő csütörtök este vacsorán látta vendégül egy Brüsszelhez közeli kastélyban tizenkét uniós ország vezetőit, köztük Angela Merkel német kancellárt és Emmanuel Macron francia elnököt. Az informális találkozón állítólag a jövő évi európai választásokról, az euróövezet jövőjéről, illetve a költségvetés, a migráció és a kereskedelem kérdéseiről egyeztettek. A vacsorán mások mellett a bolgár, a holland, a lengyel, az olasz, a spanyol és a szlovák miniszterelnök is részt vett.

 

D_MTI20180223010

Orbán Viktor miniszterelnök megérkezik a brüsszeli EU-csúcsra 2018. február 23-án. Balról Gottfried Péter, a kormányfő európai és külgazdasági főtanácsadója (b), Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter (b2),  Várhelyi Olivér nagykövet, a brüsszeli Állandó Képviselet vezetője (j2) és Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár (j).   MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

D_MTI20180223003

Orbán Viktor miniszterelnök kezet fog Angela Merkel német kancellárral a brüsszeli EU-csúcs előtt 2018. február 23-án. Jobbra Dalia Grybauskaite litván államfő. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

D_MTI20180223008

Orbán Viktor miniszterelnök beszélget Angela Merkel német kancellárral a brüsszeli EU-csúcs előtt 2018. február 23-án. Balról Joseph Muscat máltai (b) és Mariano Rajoy spanyol kormányfő (b2) és Nikosz Anasztasziadisz ciprusi elnök (j).   MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

MTI
Címkék:
  • Infantilizmus a parlamentben
    A gyönyörű épületet nem bohócoknak tervezte Steindl Imre, az építők, a művészek nem azért formálták csodálatosra, hogy hígvelejűek tombolhassanak benne „szabadon”, brekeghessenek, röföghessenek, nyeríthessenek.
  • Séta egy holland zöldinnel
    Írni, véleményt mondani, okoskodni nem olyan nehéz, de ha itt vagyok kettesben valakivel, akiről és akinek beszélni kellene, óvatosabb az ember.
  • Tovább tart az erőszak – ismét rendőrökre támadtak az ellenzéki tüntetők
    A Munka Törvénykönyvének módosítása ellen tüntettek csütörtök este Budapesten. A demonstráció több órán át békésen zajlott, de este a Budapesti Rendőr-főkapitányság már azt közölte: a tüntetők agresszívvé váltak, ködgyertyát dobtak a rendőrökre, akik könnygázzal válaszoltak.
  • Gulyás: a migránsvízum növeli a terrormerényletek veszélyét
    A migránsvízum növeli a terrorveszélyt, növeli a kockázatát annak, hogy a strasbourgihoz hasonló, migrációs hátterű terrorcselekmények történjenek Európában - mondta a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
  • A Rákóczi Szövetség kapta idén a Duna-díjat
    A Rákóczi Szövetség kapta idén a Duna Televízió által alapított, idén hetedik alkalommal odaítélt Duna-díjat. Az elismerést Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója adta át csütörtökön Budapesten.
MTI Hírfelhasználó