Oktatási rendszerváltásért tüntettek Budapesten
2018. február 23. 22:15

Diákok tüntettek az oktatási rendszerváltásért a budapesti Kossuth téren pénteken. A szervezők bejelentették, hogy három miniszterelnök-jelölt elfogadta meghívásukat az oktatásügyről szóló nyilvános vitára.

Gyetvai Viktor, a Független Diákparlament képviselője közölte: miután az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem válaszolt a legutóbbi tüntetésükön megfogalmazott követeléseikre és Orbán Viktor miniszterelnök nem vitázott velük, úgy döntöttek, hogy nyilvános vitára hívják minden parlamenti frakció miniszterelnök-jelöltjét.

Mint mondta, három frakció jelöltje, Karácsony Gergely (MSZP-Párbeszéd), Vona Gábor (Jobbik) és Szél Bernadett (LMP) elfogadta felkérésüket, a vitát március 12-én tartják.

Bognár András diák bejelentette: Diák vagyok néven új mozgalmat indítanak. Célja az, hogy közösen gyakoroljanak nyomást a döntéshozókra az oktatási rendszerváltás érdekében.

Tóth Laura diák, a tüntetés első felszólalója szerint európai színvonalú, modern oktatásra, a teljes oktatási rendszer újragondolására van szükség.

"Váltsunk rendszert az oktatásban!" - hangsúlyozta.

Koszta Amina diák azt mondta, az oktatási rendszer nem tud elbukni, mivel már elbukott, egyebek mellett azért, mert az állami iskolákban kétszer kevesebb támogatás jut egy tanulóra, mint az egyházi intézményekben.

A jelenlegi rendszert nem érdekli az oktatás jövője - tette hozzá.

Balla István tanár úgy fogalmazott: a jelenlegi oktatási rendszer rohad, az elmúlt száz évben nem változott semmi az oktatásban, a finn iskolák viszont nyitottak, az ő módszerük átvételére lenne szükség.

Bradánovics Bendegúz diák közölte: azért jöttek el, mert párbeszédet szeretnének, hogy jobbá tegyék az oktatást. Azt szeretnék, hogy ne összeszerelő üzem legyen az ország, és ne süllyedjen vissza a feudalizmusba.

Kálló Dániel, a Független Diákparlament szóvivője szerint a jelenlegi oktatási rendszer rombolja a kreativitást, kiirtja a vitakultúrát a gyerekekből, és ezáltal a társadalomból is.

Egy ellentétes vélemény már támadásnak számít, senki nem meggyőzni, hanem legyőzni akarja a másikat - tette hozzá.

Több felszólaló is arra buzdított mindenkit, hogy vegyen részt az parlamenti választáson.

A demonstráció a Deák téren kezdődött, majd a résztvevők a Bajcsy-Zsilinszky úton és az Alkotmány utcán vonultak a Parlament elé. Sokan azt skandálták, hogy "Szabad ország, szabad oktatás!", "Semmit rólunk nélkülünk" és "Mi vagyunk a jövő!".

A tömegben uniós és magyar zászlókat lehetett látni, valamint olyan táblákat, mint "Kifelé a papokkal az iskolából!", "Balog Zoltán mondjon le!", "Autonómiát óvodától egyetemig", "Feladjuk a leckét".

A tüntetésen részt vett Vona Gábor, a Jobbik és Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje, Dúró Dóra, a parlament oktatási bizottságának jobbikos elnöke, valamint Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke.

 

DBZOL20180223049

Résztvevők a Váltsunk rendszert közösen az oktatásban címmel meghirdetett diáktüntetésen Budapesten, a Kossuth téren 2018. február 23-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán

D__AS20180223024

Kreatív magyar ifjúság MTI-fotó Kovács Tamás

MTI
Címkék:
  • Infantilizmus a parlamentben
    A gyönyörű épületet nem bohócoknak tervezte Steindl Imre, az építők, a művészek nem azért formálták csodálatosra, hogy hígvelejűek tombolhassanak benne „szabadon”, brekeghessenek, röföghessenek, nyeríthessenek.
  • Séta egy holland zöldinnel
    Írni, véleményt mondani, okoskodni nem olyan nehéz, de ha itt vagyok kettesben valakivel, akiről és akinek beszélni kellene, óvatosabb az ember.
  • Tovább tart az erőszak – ismét rendőrökre támadtak az ellenzéki tüntetők
    A Munka Törvénykönyvének módosítása ellen tüntettek csütörtök este Budapesten. A demonstráció több órán át békésen zajlott, de este a Budapesti Rendőr-főkapitányság már azt közölte: a tüntetők agresszívvé váltak, ködgyertyát dobtak a rendőrökre, akik könnygázzal válaszoltak.
  • Szigorodhatnak a fegyelmi szabályok az Országgyűlésben
    Anarchiába hajló, eszetlen rendbontás történt szerdán az Országgyűlésben és a Parlament előtti téren – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Inforádió Aréna című műsorában csütörtök este. A házelnök úgy látja, a történtek felvetik annak igényét, hogy áttekintsék a parlamenti fegyelmi rendelkezéseket.
  • Gulyás: a migránsvízum növeli a terrormerényletek veszélyét
    A migránsvízum növeli a terrorveszélyt, növeli a kockázatát annak, hogy a strasbourgihoz hasonló, migrációs hátterű terrorcselekmények történjenek Európában - mondta a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
MTI Hírfelhasználó