Azonosították a Szkripal-ügyben használt idegméreget
2018. március 12. 22:25

Theresa May szerint fegyverekben is használható, Oroszországban kifejlesztett idegméreggel követték el a délnyugat-angliai Salisbury városában múlt héten történt gyilkossági kísérletet Szergej Szkripal, a brit külső hírszerzés (MI6) volt orosz ügynöke, az orosz katonai hírszerzés egykori ezredese és lánya, Julija Szkripal ellen.

A brit kormányfő hétfőn kora este tájékoztatta a londoni alsóház képviselőit a vizsgálat eddigi eredményeiről, és a brit kormány nemzetbiztonsági bizottságának hétfői üléséről.

May kijelentette: a brit védelmi minisztérium Porton Downban működő vegyi és biológiai kutatóintézetének szakértői megállapították, hogy a felhasznált méreg a „Novicsok” nevű hatóanyagcsoportba tartozik.

Tekintettel az idegméreg mibenlétére, valamint arra, hogy Oroszország már korábban is végrehajtott „államilag támogatott” merényleteket, a brit kormány „nagyon valószínűnek” tartja, hogy a Szkripalék elleni támadás mögött is Oroszország áll – mondta a brit miniszterelnök.

MTI
Címkék:
  • Infantilizmus a parlamentben
    A gyönyörű épületet nem bohócoknak tervezte Steindl Imre, az építők, a művészek nem azért formálták csodálatosra, hogy hígvelejűek tombolhassanak benne „szabadon”, brekeghessenek, röföghessenek, nyeríthessenek.
  • Séta egy holland zöldinnel
    Írni, véleményt mondani, okoskodni nem olyan nehéz, de ha itt vagyok kettesben valakivel, akiről és akinek beszélni kellene, óvatosabb az ember.
  • Tovább tart az erőszak – ismét rendőrökre támadtak az ellenzéki tüntetők
    A Munka Törvénykönyvének módosítása ellen tüntettek csütörtök este Budapesten. A demonstráció több órán át békésen zajlott, de este a Budapesti Rendőr-főkapitányság már azt közölte: a tüntetők agresszívvé váltak, ködgyertyát dobtak a rendőrökre, akik könnygázzal válaszoltak.
  • Gulyás: a migránsvízum növeli a terrormerényletek veszélyét
    A migránsvízum növeli a terrorveszélyt, növeli a kockázatát annak, hogy a strasbourgihoz hasonló, migrációs hátterű terrorcselekmények történjenek Európában - mondta a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
  • A Rákóczi Szövetség kapta idén a Duna-díjat
    A Rákóczi Szövetség kapta idén a Duna Televízió által alapított, idén hetedik alkalommal odaítélt Duna-díjat. Az elismerést Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója adta át csütörtökön Budapesten.
MTI Hírfelhasználó