Szulejmán szigetvári sírhelyét ábrázoló térkép került elő
2018. március 13. 17:59

1689-es készítésű, Szigetvárt és a 2015-ben feltárt Szulejmán szultán sírkomplexuma körül kialakult kisvárost, Turbékot is ábrázoló térképre bukkantak egy németországi aukciós katalógusban - közölte Pap Norbert, a kutatás vezetője kedden az MTI-vel.

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Kelet-Mediterrán és Balkán Tudományok Központjának igazgatója elmondta: a Venator & Hanstein kölni aukciósház március 16-i aukciójának katalógusában 45 ezer euróért (mintegy 13,5 millió forintért) eladásra kínált, körülbelül 51-szer 76 centiméteres, kézzel rajzolt térkép a felfedezés "minden kétséget eloszlató, végső megerősítése".  

"Ennél direktebb módon egyetlen dokumentum sem mutatott rá a feltárás helyére" - fogalmazott Pap Norbert, aki felidézte: térképek hiányában tájrekonstrukciók és korabeli írásos emlékek alapján tárták fel a sírkomplexumot.    

Mint ismertette, Leandro Anguissola itáliai származású hadmérnök az oszmán kézben lévő Szigetvár 1689-es visszafoglalásával kapcsolatos katonai műveletek földrajzi kereteit rögzítette a térképen: a sáncokat és a fontos tájékozódási pontokat, az utakat, az erődítményeket. A polgári élettel kapcsolatos  információk meglehetősen szegényesen jelennek meg a térképen - jegyezte meg.    

Hangsúlyozta, hogy a most előkerült térkép minden kétséget eloszlat Turbékról, mivel annak jelkulcsában a H-jel német nyelvű leírásában az áll, hogy "Turbék egy kisváros, ahol Szulejmán belsőségeit eltemették".    

Pap Norbert emlékeztetett arra, hogy a magyar állam és a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség (TIKA) finanszírozásában megvalósuló kutatás 2013 elején indult Szigetváron. Annak keretében 2015-ben a türbe, 2016-ban a dzsámi, 2017-ben a derviskolostor kiásása valósult meg. A terület magyar állami védelmet kapott, majd tavaly megkezdődött annak állami kézbe vétele és megindultak az előkészületek arra, hogy a sírkomplexum idővel látogatható legyen.    

Pap Norbert az MTI-nek megismételte: a Szulejmán-sírkomplexum esetében az európai hagyományoknak megfelelő feltárásra, megőrzésre és bemutatásra van szükség.    

A hosszú távú elképzelések között szerepel egy, a türbét és környezetét bemutató, európai jellegű és jelentőségű - látogatóközpontot is magába foglaló - kulturális-turisztikai emlékhely kialakítása.

Pap Norbert az MTI érdeklődésére elmondta azt is, hogy jelenleg a kutatás eredményeinek részletes feldolgozása és azok tudományos publikálása zajlik. A helyszíni feltárás augusztustól folytatódik - tette hozzá.

MTI
megmondó
Mindig is utáltam, mit utáltam, rühelltem Őszöd bulvárízű interpretálását, majd mély szakmai politológusi magyarázatait.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI