Gyurcsánynak nem tetszik az árnyékkormány
2018. március 13. 23:06

Nem ért egyet Gyurcsány az MPSZ-Párbeszéd árnyékkormány tagjaiva

Nem ért egyet Gyurcsány Ferenc Karácsony Gergellyel abban, hogy kikből is kellene állnia egy árnyékkormánynak. A DK elnöke szerint nem normális az, hogy egy ilyen testületben ne legyen egyetlen politikus sem. Úgy fogalmazott, hogy erről egy esetleges koalíciós tárgyaláson még sokat kellene beszélgetniük.

A stratégiai ágazatokat nem a pártpolitikából érkező embereknek kell képviselnie – így határozta meg Karácsony Gergely azt, hogy az általa felállított árnyékkormányban miért nem kaptak helyet politikusok. Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint az egészségügy és az oktatás kérdése például nem függhet pártoktól, az árnyékkabinet megalakításakor ezért a pártpolitika nem is volt szempont.

Karácsony Gergely szerint ezzel az MSZP-Párbeszéd esetleges koalíciós partnerei is egyetértenének.

„Orvosok gyógyítanak, tanárok tanítanak, buszsofőrök buszt vezetnek, a kormányt pedig politikusok alkotják” – Gyurcsány Ferencnek viszont ez volt a véleménye hétfőn az MSZP-Párbeszéd árnyékkormányáról. A DK elnöke alig egy nappal a fiktív kabinet kihirdetése után már bírálta Karácsony Gergely elméletét. Azt mondta: nem normális az, hogy egy árnyékkormányban ne legyen egyetlen politikus sem.

A DK elnöke szerint ebben nincs egyetértés az MSZP-Párbeszéd és a DK között, ezért ha végül arra kerülne sor, hogy koalícióban kormányozzanak, akkor erről – mint fogalmazott – még sokat kellene beszélgetniük.

 

Budapest, 2018. március 11. Ámon Ada, az Energiaklub igazgatója Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere, Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, Andor László közgazdász, volt EU-biztos, Mellár Tamás közgazdász, Hegyesiné Orsós Éva, Daróczi Gábor és Komáromi Zoltán (b-j) az MSZP-Párbeszéd árnyékkormánya tagjainak bemutatóján a fővárosi Loffice Cloud rendezvényterében 2018. március 11-én. Komáromi Zoltánt az egészségügyi, Daróczi Gábort az oktatási, Hegyesiné Orsós Évát a szociális, Mellár Tamást a pénzügyi, Andor Lászlót a foglalkoztatásügyi, Ámon Adát a környezetügyi, Wittinghof Tamást pedig az önkormányzati ügyekért felelős tárca miniszter-várományosaként mutatták be. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Ámon Ada, az Energiaklub igazgatója Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere, Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, Andor László közgazdász, volt EU-biztos, Mellár Tamás közgazdász, Hegyesiné Orsós Éva, Daróczi Gábor és Komáromi Zoltán (b-j) az MSZP-Párbeszéd árnyékkormánya tagjainak bemutatóján a fővárosi Loffice Cloud rendezvényterében 2018. március 11-én. Komáromi Zoltánt az egészségügyi, Daróczi Gábort az oktatási, Hegyesiné Orsós Évát a szociális, Mellár Tamást a pénzügyi, Andor Lászlót a foglalkoztatásügyi, Ámon Adát a környezetügyi, Wittinghof Tamást pedig az önkormányzati ügyekért felelős tárca miniszter-várományosaként mutatták be. (MTI-fotó: Balogh Zoltán)

Homályos, mit várnak a lehetséges koalíciótól

Gyurcsány Ferenc már néhány napja sem fogalmazott egészen egyértelműen arról, hogy tulajdonképpen mit vár egy lehetséges MSZP-DK koalíciótól. Az újságíróknak érdemi válaszok helyett azonban csak számokat sorolt. Végül arra jutott, hogy a 106 körzetet el lehet osztani többfelé, és aki ebből a legtöbbet nyeri, az fogja dominálni a koalíciós tárgyalásokat is.

Soros Györgyhöz köthető civileket válogattak ki

Karácsony Gergely viszont úgy tűnik, nem várt Gyurcsány Ferenc jóváhagyására. Az árnyékkormányban politikusok helyett inkább Soros Györgyhöz köthető civileket válogatott. Egészségügyi miniszternek például azt a Komáromi Zoltánt jelölte ki, aki a szocialista kormányzás idején bevezetett vízit díj egyik legnagyobb támogatója volt.Idén januárig pedig az Együtt szakpolitikusaként tevékenykedett, abban a pártban, amelynek háttérintézményét, a Haza és Haladás Egyesületet Soros György is támogatta.

Daróczi Gábor korábban a Magyar Soros Alapítvány programvezetője volt. Hegyesiné Orsós Éva szintén az egyik Soros alapítvány vezetőségében dolgozott. Az árnyékkormányban helyet kapott a bevándorláspárti Mellár Tamás is, aki korábban kiállt a kötelező betelepítési kvóták mellett.

hirado.hu - M1 Híradó
Címkék:
megmondó
Ám nem bőr feszül az ábrázatukon, ezért még évekig húzni fogják a busás adófizetői javadalmazást.
  • Liberál über alles
    Ezek a hétpróbás világharcosok hisztérikusan reagálnak mindenre, ami kritikus, ami állítólag az érdekeiket sérti.
  • Kriminalizálják az ellenvéleményen lévőket
    Vélhető, hogy ebben az esetben a hatóságnak nemcsak a menettel szemben felsorakozók ellen kellett volna intézkednie.
  • Utazás a koponyája körül
    A szügyig ateista DK itt is pápább a pápánál, elnöke és szóvivője azt is jobban tudja, melyek az ország valódi problémái.
  • Újra működik a guillotine
    Ez a zseni Emmanuel megfordította a dolgot. Azért nem ért egyet a nagykövettel, mert látja a helyzetet, és ezt el is merte mondani.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI