Megválasztották német kancellárnak Angela Merkelt
2018. március 14. 11:22

Megválasztotta negyedik alkalommal kancellárnak a német szövetségi parlament (Bundestag) szerdán Angela Merkelt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke 364 szavazatot kapott, megválasztásához legalább 355 voksra volt szükség.

A CDU-nak, a testvérpárt bajor Keresztényszociális Uniónak (CSU) és a koalíciós társ Német Szociáldemokrata Pártnak (SPD) együtt 399 képviselője van a 709 fős Bundestagban, vagyis akár 35 kormánypárti képviselő is lehet, aki nemmel szavazott, tartózkodott, érvénytelenül voksolt vagy nem vett részt a titkos szavazáson, amelyen 688 érvényes szavazatot adtak le.  

Nem szavazatot 315 képviselő adott le, és 9 képviselő tartózkodott. Angela Merkelt így 52,9 százalékos támogatottsággal választották meg. Jobban szerepelt, mint például a néhai Helmut Kohl, akit 1994-ben - ugyancsak negyedik alkalommal - a szükségesnél csupán eggyel több szavazattal választottak meg kormányfőnek.

A szavazás után Frank-Walter Steinmeier államfő fogadta a hivatalában Angela Merkelt, és kinevezte kancellárnak. Ezután a 63 éves politikus a Bundestagban leteszi hivatali esküjét, majd az államfő kinevezi a kormány tagjait, akik szintén esküt tesznek a Bundestagban.

 

Die Kanzlerin nimmt ihre Wahl an. Sie hat 364 von 692 Stimmen erhalten.

Fotó: AFP

Ezzel a tavalyi Bundestag-választás utáni 171. napon véget ér az eddigi leghosszabb német kormányalakítási folyamat. Az előző csúcs 86 nap volt, 2013-ban állította fel a CDU/CSU és az SPD.

A kormányban a CDU-nak és az SPD-nek hat-hat minisztere lesz, a CSU-nak három. A nők aránya minden korábbinál magasabb, 43,75 százalékos. A CDU és az SPD is fele-fele arányban jelölt nőket és férfiakat tárcavezetőnek, a CSU viszont csak férfiakat jelölt miniszternek.  

Az első kormányülést még szerdán megtartják, és rövidesen többnapos ülést tartanak, amelyen kidolgozzák az első néhány hónapra szóló munkatervet. A kancellár első hivatalos külföldi útja várhatóan Párizsba vezet, Emmanuel Macron francia elnökhöz, még a március 22-én kezdődő uniós csúcs előtt.

Die Mutter der Kanzlerin Herlin Kasner (2. v. l.) und ihr Ehemann Joachim Sauer (2. v. r.) schauen auf der Besuchertribüne des Bundestags zu.

Die Mutter der Kanzlerin Herlin Kasner (2. v. l.) und ihr Ehemann Joachim Sauer (2. v. r.) schauen auf der Besuchertribüne des Bundestags zu. - Merkel édesanyja (b2) és férje (j2) Fotó: AFP

MTI
Címkék:
megmondó
Mindig is utáltam, mit utáltam, rühelltem Őszöd bulvárízű interpretálását, majd mély szakmai politológusi magyarázatait.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI