Ahmed H.: Fegyházbüntetés kiszabását kérte az ügyész
2018. március 14. 12:26

A tizenhét és fél éves középmértéknél enyhébb fegyházbüntetés kiszabását kérte az ügyészség az Ahmed H. ellen folyó megismételt elsőfokú eljárásban szerdán a Szegedi Törvényszéken.

A szabadságvesztés kiszabása mellett Szanka Ferenc indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat végleges hatállyal utasítsa ki Magyarországról.

A férfit a röszkei határzárnál kitört tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépése és állami szerv kényszerítése céljából személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettével vádolja az ügyészség.

A Cipruson élő férfit a Szegedi Törvényszék 2016 novemberében bűnösnek találta, és tíz év fegyházbüntetéssel sújtotta, de ezt a döntést a Szegedi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú eljárás megismétlésére kötelezte a bíróságot.

A vádirat szerint a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetése után, 2015. szeptember 16-án több száz migráns gyülekezett a Röszke-Horgos közúti határátkelőhely szerb oldalán. A Magyarország belépni akaró, kezdetben békés tömeg idővel agresszívvá vált, a kerítést feszegetve próbálta azt kidönteni, majd néhányan kövekkel dobálták a magyar oldalon felsorakozott rendőröket. Az összecsapásokban több rendőr is megsérült.

 

A 41 éves férfi a röszkei zavargás főszereplője volt  Fotó: Havran Zoltán

A szerdai tárgyaláson módosított vád szerint Ahmed H. a zavargás kezdetétől annak végéig folyamatos résztvevője volt az eseményeknek. A vádlott a kerítésnél tíz- majd ötperces határidőt adott a határ megnyitására, köveket tört, majd azokkal visszament a rendőrsorfal közelébe, ahol többször is – legalább hat alkalommal – köveket dobott az egyenruhások felé.

A vádhatóság szerint Ahmed. H. célja az volt, hogy a rendőri szervek nyissák meg a határt, hogy be tudjon lépni Magyarországra. Ezzel a vádlott elkövette a terrorcselekmény bűntettét, ezt közvetlen bizonyítékok, a többi között kamerafelvételek is alátámasztják.

Az ügyész kifejtette, bár Ahmed H. igyekezett magát békés személyiségnek beállítani, a tőle lefoglalt telefonon több, terrorszervezetekhez köthető felvétel is volt. A ciprusi hatóságok szerint pedig a férfi veszélyes vallási fanatikus. A vádlott az eljárás során folyamatosan ellentmondásokba keveredett, kijelentéseit gyakran objektív bizonyítékok is cáfolták.

A tárgyalást rendkívüli biztonsági intézkedések között tartották, a bíróság folyosóját és a tárgyalótermet is civil ruhás rendőrök felügyelték, a vádlottat lábbilincsben, csuklyát viselő fegyőrök vezették elő, és a komoly biztonsági kockázat miatt a kézbilincsét sem vették le róla.

A tárgyalóteremben volt olyan civil aktivista, aki „Free Ahmed H. now” feliratú kitűzőt viselt.

Dömötör Csaba: Felháborítóak Ahmed H. követelései

Abszurdnak nevezte Dömötör Csaba, hogy nyolcmillió forintos sérelemdíjat és nyilvános bocsánatkérést követel a Miniszterelnöki Kabinetirodától az Ahmed H. nevű illegális bevándorló, aki a vád szerint magyar rendőröket dobált meg kövekkel. A kabinetiroda államtitkára a helyzet tisztázására szólította fel az MSZP-t azzal összefüggésben, hogy ügyvédként Bárándy Péter, korábbi szocialista miniszter jegyzi a keresetlevelet, amelyet a bíróság egyébként formai hiányosságra hivatkozva elutasított.

MTI
Címkék:
  • Színtiszta hibrid háború
    Lényegében önleleplező az AI közleménye: nyilvánosan vállalja, hogy a hibrid háborús tankönyv szerint zajlanak az akciók Magyarországon. Budapesten egy kijevi eseménysort akarnak elindítani.
  • Permanens forradalom
    Hát igen, vannak Nagy Idők és vannak nagy pillanatok. És adjunk hálát a Sorsnak, hogy ismét részesei lehetünk.
MTI Hírfelhasználó