Donald Tusk gratulált Angela Merkelnek
2018. március 14. 15:38

Az Európai Tanács elnöke Angela Merkel negyedik kancellári kinevezéséhez gratuláló levelében örömét fejezte ki az új német kormány egyértelmű európai elkötelezettsége felett.

Tusk, aki hivatalos látogatáson a finn fővárosban, Helsinkiben tartózkodik, a levélben leszögezte: bízik abban, hogy a pozíciójában megerősített kancellár továbbra is építő módon járul hozzá az Európai Unió előtt álló jelentős kihívások megoldásáért folytatott közös európai vitákhoz.

Szerdán a miniszterek szövetségi parlamenti (Bundestag-) eskütételével véget ért a második világháború utáni német történelem leghosszabb kormányalakítási folyamata, és megalakult Angela Merkel Kereszténydemokrata Unióból (CDU), Keresztényszociális Unióból (CSU) és a Német Szociáldemokrata Pártból (SPD) álló negyedik kormánya. A CDU-t 2000 óta vezető Angela Merkel 2005 óta tölti be a kancellári tisztséget. A CDU/CSU pártszövetség az első és a harmadik ciklusában is az SPD-vel kormányzott, a 2009-2013-as ciklusban pedig a liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP).

MTI
Címkék:
megmondó
Mindig is utáltam, mit utáltam, rühelltem Őszöd bulvárízű interpretálását, majd mély szakmai politológusi magyarázatait.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI