Hat halottja van a Miamiban összedőlt felüljárónak
2018. március 16. 17:26

Legalább hat halottja van a miami gyalogos felüljáró csütörtöki összeomlásának. Még keresik a túlélőket.

Még mindig több gépkocsi rekedt a romok alatt, a mentés péntekre virradóra egész éjjel folytatódott. Péntek délelőtti sajtótájékoztatóján Miami-Dade megye rendőrségének szóvivője azonban azt közölte: nincs esély életben maradt áldozatok megtalálására, s bár a keresés folytatódik, a mentés pénteken már jobbára a romok eltakarítására összpontosul. 

A miami nemzetközi egyetem mellett 53 méteres magasságban épült, 862 tonnás gyalogos felüljáró egy nyolcsávos autóútra omlott le. Donald Trump elnök azonnal Twitter-üzenetet adott ki, amelyben "szívszorítónak" nevezte a katasztrófát, Rick Scott, Florida kormányzója és Marco Rubio floridai republikánus szenátor pedig egész éjjel a helyszínen volt. A kormányzó még éjjel bejelentette: széles körű vizsgálat indul a tragédia okainak felderítésére és a felelősök azonosítására. 
 
Képtalálat a következőre: „miami felüljáró”
 
A felüljárót a múlt szombaton adták át. Hat óra alatt épült fel, úgynevezett "gyorsított hídépítési technikával", hogy a forgalmat ne akadályozzák. A felüljáró egy részét az út mentén szerelték össze. A Miami Egyetem honlapján közzétett ismertetés szerint úgy tervezték, hogy ellenálljon az 5-ös erősségű hurrikánnak is. 
 
A Fox televízió értesülései szerint az építkezést végző két floridai céggel korábban komoly problémák voltak: korábbi munkáiknál mérnöki hibákat találtak, és hiányosságaikért többször is hatósági büntetést kaptak. Sajtóinformációk szerint a több mint 14 millió dolláros költségvetéssel készült miami felüljáró építésénél nem szakképzett munkásokat alkalmaztak. A Miami Herald című lap pénteki számában azt írta: az egyik cégre 2012-ben a virginiai Norfolkban 28 ezer dolláros büntetést szabtak ki, mert egy általa épített hídból 90 tonnás rész szakadt ki. Az AP amerikai hírügynökség megvizsgálta a vállalat elmúlt öt évének tevékenységét, és a hivatalos adatokból kiderült, hogy a céget 11 alkalommal büntették meg.
 
Képtalálat a következőre: „miami felüljáró”
MTI
Címkék:
  • Egyértelművé vált a hazaárulás
    Már nincs józan vezető egyéniség az adott ellenzék személyi állományában. Senki nem szólt nekik, hogy gyerekek, ezt nem kellene, mert lebukunk. Mindenki megtudja, hogy hazaárulók vagyunk.
  • Mérgezett díszek a fenyőfán
    A Karácsony mély szakralitása mellett a béke, a meghitt nyugalom ünnepe is (lenne), de a fel nagyörömre dallamai és a pásztorok kedvessége mellett disszonáns díszeket is látok az idei fenyőfán.
  • Elutasította a Brexitet a londoni alsóház
    A várakozásoknak megfelelően hatalmas arányban elutasította a londoni alsóház a kedd esti szavazáson a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét tartalmazó megállapodást.
  • Hadházyék maradnak az MTVA-ban
    Rögtönzött sajtótájékoztatót tartott Szél Bernadett és Hadházy Ákos az MTVA-székház előtt, ahol elmondták, maradnak a köztévénél, és a céljuk továbbra is az, hogy Papp Dániel helyett konszenzusos alapon egyezzenek meg a parlamenti pártok egy vezérigazgatóban.
  • Két régi barát, közös európai jövő
    Lengyelország és Magyarország függetlensége különböző érzelmeket vált ki az utókorból.
MTI Hírfelhasználó