„Ijesztő, ami ma Svédországban történik”
2018. március 21. 10:46

A svéd média nagy része, és a bevándorló-barát politikusok továbbra is el akarják hallgatni, hogy mekkora gondot okoz a bevándorlás a svéd nagyvárosokban – erről beszélt a Migrációkutató Intézet főigazgatója az M1-en. Itthon is látható, hogy többen próbálják hitelteleníteni a negatív véleményeket. De közben újabb és újabb magyarok beszélnek a bajokról: egy 30 éve kint élő férfi azt mondta egy rádióműsorban, hogy „ijesztő, ami ma Svédországban történik, sötétedés után nem szívesen mennek ki az utcára”.

Rendszeresek a bűncselekmények és az atrocitások; arról viszont, hogy kik a tettesek, általában nem jelenik meg semmi a helyi médiában – erről mesélt egy Svédországban élő erdélyi férfi a Karc FM-en.

„Kihívják a rendőrséget csak azért, hogy megdobálják kővel, petárdával sokszor a mentő nem tud bemenni, mert nincs rendőri kísérlet” – mesélte Tiglezán József, aki harminc évvel ezelőtt költözött ki Svédországba. A férfi mesélt a no-go zónákról is, amiket hivatalosan „szociálisan kitett területnek” neveznek.

„Nyugtalan vagyok, ha sötétedés van és a feleségem még nem jött haza a munkából. Nem szívesen megyünk ki moziba, színházba hétvégén” – fogalmazott.

„Ha történik valami a városban, azt egyáltalán nem szabad kimondani, hogy azt egy bevándorló csinálta” – fogalmazott korábban az M1-nek adott interjúban Jordáky Béla, aki a nyolcvanas évek óta él kint. Ő is azt tapasztalja, hogy a médiában nem jelennek meg a bevándorlók által elkövetett bűncselekmények.

A romló svéd közbiztonságról beszélt Natalie Contessa is, aki ezért 40 év után költözött Svédországból Magyarországra.

Svéd portálok kedden egy felmérést közöltek a 2016-2017-között csoportosan elkövetett erőszakért elítélt férfiakról. A cikkekben kitérnek arra, hogy 43 esetben bírósági ítélet is született már az ügyben, de a legtöbb helyen úgy fogalmaznak, hogy a tettesek külföldi hátterűek.

A svéd véleményvezérek, a politikai elit és a média elhallgatja a migráció okozta problémákat – erről beszélt a Migrációkutató Intézet főigazgatója. Orbán Balázs hangsúlyozta: sok bevándorló olyan etikai, vallási alapú normarendszert követ, ami teljesen eltér az európaitól, ebből is adódnak például a rendszeres nők elleni atrocitások is.

Ezt támasztják alá a svéd bűnügyi statisztikai hivatal tavalyi adatai is. Eszerint például 2017-ben 7230 nemi erőszak történt Svédországban, ez tíz százalékkal volt több, mint egy évvel korábban.

hirado.hu - M1 Híradó
Címkék:
megmondó
Vélhető, hogy ebben az esetben a hatóságnak nemcsak a menettel szemben felsorakozók ellen kellett volna intézkednie.
  • Utazás a koponyája körül
    A szügyig ateista DK itt is pápább a pápánál, elnöke és szóvivője azt is jobban tudja, melyek az ország valódi problémái.
  • Újra működik a guillotine
    Ez a zseni Emmanuel megfordította a dolgot. Azért nem ért egyet a nagykövettel, mert látja a helyzetet, és ezt el is merte mondani.
  • Vigyék forrásaikat migránsaikkal együtt
    Az őáltaluk Európába csábított migránsokkal legyenek boldogok saját határaikon belül.
  • Néhány szó Lovas Istvánnak
    Mindig ugyanaz volt és maradt, kőkeményen nemzeti és kőkeményen radikális. Átlátta a brüsszeli politikát, átlátta az amerikai politikát, mindent átlátott.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI