Liu Shaolin: az egyik legfényesebb érmem ez az ezüst
2018. március 21. 10:49

Liu Shaolin Sándor pályafutása egyik legfényesebb medáljának tartja azt az ezüstérmet, amelyet összetettben nyert vasárnap a montreali rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságon.

"A legfényesebb érmeim közé tartozik ez az ezüst, hiszen világbajnokságon ott lenni a dobogón hatalmas dolog" - fogalmazott az M1 aktuális csatornán a 22 éves versenyző, aki kedden érkezett haza Kanadából. - "Hatalmas varázslat volt, hihetetlen, hogy az utolsó pillanatban sikerült felállnom a dobogóra."

Az MTK sportolója pályafutása hatodik vb-érmét szerezte: 2016-ban aranyérmes volt 500 méteren, 2015-ben ezüstérmes 500 méteren és a váltóval, míg 2016-ban összetettben, tavaly pedig a váltóval nyert bronzérmet.

A testvérével, Liu Shaoanggal, valamint Knoch Viktorral és Burján Csabával a phjongcshangi olimpián váltóban aranyérmes Liu Shaolin kiemelte, egy végtelen lépcsőn próbál feljebb sétálni, azaz soha nem érhet véget a fejlődése.

"Minden egyes nap, minden percben próbálunk mindent megtenni annak érdekében, hogy minél több ilyen sikert tudjunk elérni. Nagyon sok mindenben lehet fejlődni, az egész sport fejlődik tovább" - fejtette ki. Leszögezte, hosszú időszakon vannak túl, és sok mindent tettek meg a jó eredményekért, de így is kemény munka vár rájuk a jövőben.

Megemlítette, a pihenését szeretné tengerparton tölteni, mert "kicsit sok volt már a jégből".

A futamok előtti jellegzetes szemöldöksimításairól és kacsintásaira kitérve elmondta, ezekkel próbálja magát adni, s egyúttal színt vinni a versenyekbe.

MTI
Címkék:
megmondó
De most történt valami. Olyan, amit nehéz a magyar nép bölcsességével azonosítani.
  • Az Európai Unió tulajdonosa
    A kisrészvényesek megzabolázásához rendelkezésre állnak az eszközök: a Nagytestület tagjainak többsége a tulajdonos zsebében van.
  • Elnökjelölt rovott múlttal
    Azaz a baloldali politika továbbra sem óhajt megtisztulni: benne hagyja a szennyeződést a magyar közéletben.
  • Aztán eljött az este
    Most várhatjuk, hogy a gender-Macron, a kvóta-Merkel és a whisky-Juncker mikor és milyen őszintén gratulál.
  • Nagy lehetőség: kibukhat az LMP
    Az európai demokráciában az ellenzéknek is meg kell felelnie bizonyos szellemi minimumnak.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI