Csokoládégyár épül Bátonyterenyén
2018. március 21. 15:28

Csokoládégyárat épít a Vadász márkanevű termékeket gyártó Árklub Kft. Bátonyterenyén 8,3 milliárd forintos beruházással, a kormány támogatásával.

A gyár  2019 végén kezdi meg működését, és 150 embernek ad munkát a Nógrád megyei városban.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára a  helyszínen hangsúlyozta: nemcsak egy bátonyterenyei és Nógrád megyei léptékkel is  fontos beruházás valósul meg, hanem egy régi és egykoron világszínvonalú magyar iparág, az élelmiszeripar, azon belül az édesipar feltámasztásának fontos fázisa, döntő epizódja ez a fejlesztés.

Az elmúlt 30 évben "szinte megsemmisült a magyarországi  édesipar, ezt most megfordítjuk" - fogalmazott.

A magyar kormány az eredetileg tervezett 7,3 milliárd forintos költség 45 százalékával, mintegy 3,3 milliárd forinttal segíti a beruházást. Magyar Levente a támogatást részben diplomáciai válasznak nevezte arra a lépésre, hogy tavaly év végén az ukrán elnök tulajdonában lévő, a Vadász csokoládét is gyártó budapesti gyár üzleti indok nélkül, egyik napról a másikra felmondta a szerződést.

Magyar Levente arra is kitért, hogy az elmúlt három évben mintegy 40 milliárd forintnyi gazdaságfejlesztés érkezett Nógrád megyébe, ami több mint ezer új munkahelyet eredményezett.

A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) hasonló nagyságrendben tárgyal olyan projektekről, amelyek Nógrádban valósulhatnak meg a következő években - mondta, hozzátéve, hogy a közelgő országgyűlési választás egyik legfontosabb döntése lesz, hogy ez a fejlődés fennmarad-e. Egészen biztosan fennmarad, ha a jelenlegi kormány tudja folytatni a munkáját, és egészen biztosan nem marad fenn, ha káosz köszönt Magyarországra - hangsúlyozta.

Tóth Csaba, az Árklub Kft. kereskedelmi és marketingigazgatója a rendezvényen ismertette: a cég 1994-ben alakult meg családi vállalkozásként, és minden évben nyereséggel üzemeltek, Vadász márkanéven 67 termékük van a piacon, minden szezonra gyártanak termékeket.

A bátonyterenyei lesz a cég első gyára, eddig bérgyártásban működtek, így ezzel a legnagyobb probléma, a gyártókapacitás hiánya oldódik meg.

Első ütemben 15 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot építenek a városban év végére. Jövő év elején érkeznek a gépek, a tervek szerint fél évet vesz igénybe a technológia beüzemelése, ezt követően indulnak a próbagyártások, és 2019 végére tervezik az üzemszerű működést. A termékek túlnyomó részét Bátonyterenyén gyártják majd.

Az eseményen Nagy-Majdon József (Fidesz-KDNP), Bátonyterenye polgármestere elmondta, hogy három éve kezdődött meg a beruházás előkészítése, és köszönetet mondott az Árklub Kft. tulajdonosainak, hogy mindvégig kitartottak a város mellett.

Becsó Zsolt (Fidesz), Kelet-Nógrád országgyűlési képviselője kiemelte, hogy 2010-ben fontos célként tűzték ki az identitás erősítését, a város és a gazdaság fejlesztését, és nyolc év elteltével elmondható, hogy mindhárom területen jelentős eredményeket értek el. Elmondta: a a város több mint 5 milliárdos fejlesztéseiben volt bölcsődefejlesztés, kerékpárút, inkubátorház és iparipark-bővítés, valamint a 21-es főút kétszer kétsávossá építése.

MTI
Címkék:
megmondó
De most történt valami. Olyan, amit nehéz a magyar nép bölcsességével azonosítani.
  • Az Európai Unió tulajdonosa
    A kisrészvényesek megzabolázásához rendelkezésre állnak az eszközök: a Nagytestület tagjainak többsége a tulajdonos zsebében van.
  • Elnökjelölt rovott múlttal
    Azaz a baloldali politika továbbra sem óhajt megtisztulni: benne hagyja a szennyeződést a magyar közéletben.
  • Aztán eljött az este
    Most várhatjuk, hogy a gender-Macron, a kvóta-Merkel és a whisky-Juncker mikor és milyen őszintén gratulál.
  • Nagy lehetőség: kibukhat az LMP
    Az európai demokráciában az ellenzéknek is meg kell felelnie bizonyos szellemi minimumnak.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI