Mindkét román házelnököt vádlottként idézték be
2018. március 21. 16:56

A kétkamarás román parlament mindkét házelnökét - Liviu Dragneát, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és Calin Popescu Tariceanut, a liberális ALDE elnökét - vádlottként idézte be szerdán a legfelsőbb bíróság egy-egy korrupciós perben.

Dragneát hivatali visszaélésre és okirat-hamisításra történő felbujtással gyanúsítják, mert 2006 és 2013 között, amikor a Teleorman megyei tanács, illetve a PSD megyei elnöke volt, állítólag az ő utasítására fizettek a megyei tanács költségvetéséből két olyan alkalmazottat, aki nem az önkormányzatnál, hanem a PSD megyei szervezetének dolgozott. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) szerint a politikus felbujtására a két fiktív munkatárs számára munkaköri leírást, jelenléti ívet és teljesítési beszámolókat is hamisítottak.

A PSD elnöke szerdai kihallgatása során elutasította a vádakat, ártatlannak mondta magát, azt állította, hogy a DNA "célpontjává" vált. Dragneának ez már a második korrupciós pere. 2016-ban jogerősen két év felfüggesztett börtönre ítélték választási csalás megszervezése és befolyással való üzérkedés miatt, így ha ismét bűnösnek találják, korábbi felfüggesztett büntetését is le kell töltenie.

A szociáldemokrata pártelnököt érkezésekor PSD-ellenes tüntetők egy csoportja fogadta a bíróság épülete előtt, ahol jelentős csendőri erőket mozgósítottak a politikus védelmére.

A tavaly januárban kezdődött per lassan halad, egyebek mellett azért, mert a perben eredetileg eljáró bírót nyugdíjazták, és az új bíró tavaly ősszel úgy döntött: elölről kell kezdeni a teljes bizonyítási eljárást.

Tariceanut hamis tanúzás és bűnpártolás vádjával még 2016 nyarán állították bíróság elé: az ő büntetőperét is elölről kellett kezdeni tavaly az eredeti bíró nyugdíjazása miatt. A szenátus elnökét tanúként hallgatta ki két éve a brassói DNA egy feltehetően illegális ingatlan-visszaszolgáltatás ügyében. A DNA szerint a házelnök eskü alatt hazudott, amikor azt állította, hogy nem tudott a korrupciós ügy részleteiről, és nincs közeli kapcsolatban a vádlottakkal.

Tariceanu több ízben is ártatlanságát hangoztatta, szerinte az ügyészek kihallgatásával csak ürügyet kerestek meghurcolásához, amiért rendszeresen túlkapásokkal és titkosszolgálati összefonódással vádolja a DNA-t.

A bukaresti szociálliberális kormánykoalíció egyik legfőbb célkitűzése oly módon átszervezni az igazságszolgáltatást, illetve úgy módosítani a büntetőjogot, hogy gátat szabjon az "ügyészségi visszaéléseknek". A kormányellenes tüntetéseket szervező jobboldal szerint a PSD-ALDE koalíció valójában politikai felügyelete alá próbálja hajtani az igazságszolgáltatást, hogy megmentse korrupt politikusait a börtöntől.

MTI
Címkék:
  • Infantilis lázadás – a szélsőség reménye
    Meg kell védeni a jobb sorsra érdemeseket a liberalizmus ordas eszméjétől, a retardálástól, a degenerálástól.
  • „Magyar” kampány Európában
    Az erős nemzetek Európája és a progresszív, liberális, mélyebb integrációt megvalósító Európa közötti választás, illetve a bevándorlás és a nacionalista, populista erők megállítása — ezek a szlogenek nem csupán Magyarországon, de a legtöbb EU-tagállamban is hangsúlyosan megjelennek a május 23—26. között sorra kerülő európai választások kampányában.
  • Az erőszak csapdájából Isten erőterébe
    „Embertől emberig is keresztút visz.” Kozma Imre irgalmasrendi szerzetesnek, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnökének húsvéti üzenetét olvashatják.
MTI Hírfelhasználó