Gyurcsány: a Fidesz rendszerszerűvé tette a lopást
2018. március 21. 21:28

A Fidesz rendszerszerűvé tette a lopást, ha egy ország vezetője tolvaj, és az emberek ezt hagyják, akkor nagy a baj - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerdán Békéscsabán, lakossági fórumon.

Gyurcsány Ferenc közölte, ha egy ország vezetése korrupt, az azt üzeni, nem érdemes becsületesnek lenni. Hangsúlyozta, nem állítja, hogy minden fideszes lop és korrupt, de azt igen, hogy szemet hunynak a rendszerszerű lopás felett, "eltűrik, hogy becstelenség uralkodik felettük".

A politikus szerint Békéscsabán is vannak még "sárban úszó utcák", "olyan sok mindenre lehetne tehát költeni a pénzt".

A volt kormányfő szerint Orbán Viktor "szimpla politikai célokra, mint a gyűlölet tárgyát" dobta oda a cigányságot, amikor azt mondta, a miskolciak ismerik, milyen az, ha tömegesen költöznek be a migránsok egy városba.

Közölte, legalább 700-800 ezer cigány él Magyarországon, akik magyar polgárok.Egy ország vezetőjének szerinte a kisebbség iránt érzett félelmet és előítéletet kellene lebontania, és nem hagynia, hogy a felek farkasszemet nézzenek egymással.

Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor és a fideszes elit nem mer elmenni Békéscsabára, fél az emberek kérdéseitől, nem beszélnek arról, hogy Békés megye "előbb-utóbb kiürül", mert évente egy százalékkal csökken a lakossága.

Nem beszélnek arról, hogy egy békéscsabai ma nem engedheti meg magának, hogy elmenjen egy színházi előadásra a Szegedi Szabadtéri Játékokra - jelentette ki.    

A politikus szerint egyre erősödik az emberek elégedetlenségének a hangja, egyre többen akarnak változást, vélhetően magasabb lesz a részvétel a választáson a 2014-esnél. Szerinte 40-50 egyéni képviselői helyet el tudnak venni a Fidesztől, és ezzel "kisebbségbe szorítják".

Az LMP-vel való együttműködésről szólva azt mondta, ha az ökopárt nem hajlandó engedni álláspontjából a tárgyalásokon, az 15-20 képviselői helybe kerülhet, amin a kormányváltás múlhat.

A Jobbikról megjegyezte, a párt néhány éve még származás alapján akart listázni és uniós zászlót égetett.    

Ez a 20. században két világégéshez vezetett, "ezzel nem lehet játszani" - húzta alá, hozzátéve, hogy három mandátumért nem adja fel az erkölcsét.

Gyurcsány Ferenc a fórum végén elmondta, új oktatási törvényeket, nyugdíjkorrekciós programot gyorsan lehet indítani egy kormányváltás után, ahogy a közmédia függetlensége is azonnal visszaállítható, és az Európai Ügyészséghez is könnyen lehet csatlakozni.

De lesznek nehéz terepek is, ilyennek nevezte az egészségügy rendbetételét.

MTI
Címkék:
megmondó
Ám nem bőr feszül az ábrázatukon, ezért még évekig húzni fogják a busás adófizetői javadalmazást.
  • Liberál über alles
    Ezek a hétpróbás világharcosok hisztérikusan reagálnak mindenre, ami kritikus, ami állítólag az érdekeiket sérti.
  • Kriminalizálják az ellenvéleményen lévőket
    Vélhető, hogy ebben az esetben a hatóságnak nemcsak a menettel szemben felsorakozók ellen kellett volna intézkednie.
  • Utazás a koponyája körül
    A szügyig ateista DK itt is pápább a pápánál, elnöke és szóvivője azt is jobban tudja, melyek az ország valódi problémái.
  • Újra működik a guillotine
    Ez a zseni Emmanuel megfordította a dolgot. Azért nem ért egyet a nagykövettel, mert látja a helyzetet, és ezt el is merte mondani.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI