Bejelentette lemondását a perui elnök
2018. március 22. 00:42

Bejelentette lemondását a korrupciós botrányba keveredett Pedro Pablo Kuczynski perui elnök szerdán a perui televízióban közvetített beszédében.

Kuczynski ezzel elejét vette annak, hogy csütörtökön alkotmányos vádeljárás keretében szavazzanak a perui kongresszusban a leváltásáról.

Az államfő azzal indokolta lemondását, hogy a parlamenti többségű ellenzéki erők 2016-os hivatalba lépésének első napjától akadályozták munkáját. Mint mondta, a politikai viszály olyan légkört teremtett, amelyben nem lehet kormányozni, és az adott nehéz körülmények között lemondása „a legjobb országa számára”.

Perui sajtóértesülések szerint a kenőpénzek elfogadásával vádolt Kuczynski lemondásához az utolsó lökést egy ellenzéki politikusok által közzétett videó adta. Ezen állítólag az elnök miniszterei és más hívei voltak láthatók, amint középítkezési projekteket ajánlottak képviselőknek szavazatokért cserébe, hogy az elnök továbbra is hivatalban maradhasson.

A történtek miatt Kuczynski több parlamenti híve is ellene fordult.

MTI
Címkék:
  • Polgárverés – 12 éve
    Azt sem sikerült kideríteni, hogy a brüsszeli bürokrácia miért hunyta be a szemét, amikor látta, hogy európai uniós polgárokat vernek véresre.
  • Antall József és Sargentini
    Amikor nagy a zűrzavar, a cosmos helyett chaos van, amikor a szervezetlen rotyogás uralkodik, nem árt, ha fogódzót keresünk.
MTI Hírfelhasználó