A Facebook 2011 óta tudott az adatgyűjtésről
2018. március 22. 09:41

A Facebookot már 2011-ben tájékoztatták arról, hogy kihasználják a gyenge pontjait, de a közösségi portál akkor azt állította, hogy nem lát okot a módszerek megváltoztatására – állította szerdán egy, a felhasználók adatainak védelméért küzdő osztrák aktivista.

Max Schrems, aki több ügyben is európai bíróságokhoz fordult a felhasználók adatvédelmének megerősítése érdekében, azt mondta az AFP francia hírügynökségnek, hogy a most kipattant botránnyal kapcsolatos adatfelhasználásnál pontosan ugyanazokat a módszereket használták, amelyek miatt feljelentést tett 2011-ben az Ír Adatvédelmi Hatóságnál.

Sajtójelentések szerint a londoni székhelyű, de New Yorkban is irodát fenntartó Cambridge Analytica 50 millió Facebook-oldal adatainak feldolgozásával igyekezett képet alkotni a célba vett amerikai választók politikai beállítottságáról, és ennek alapján személyre szabott üzenetekkel próbálta befolyásolni őket, tudtuk nélkül. A botrány kirobbanása után letiltották a közösségi oldalról a Cambridge Analyticát, melynek alapítói és befektetői között van Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök egykori tanácsadója, aki egy ideig a cég alelnöke volt, és Robert Mercer milliárdos, a republikánusok egyik fő anyagi támogatója.

Max Schrems elmondta, hogy akárcsak 2011-ben, 2012-ben is hétórás értekezleten vett részt a Facebook képviselőivel, hogy megvitassák a hasonló alkalmazások kiváltotta aggodalmakat, de az utóbbiak állították, hogy nem látnak semmilyen problémát.

Segítséget akarnak nyújtani a magánszemélyeknek a jogaik védelméhez

„Egyértelműen azt mondták, hogy nézetük szerint azzal, hogy valaki használja a hálót, beleegyezik abba a helyzetbe, hogy mások olyan alkalmazást telepítenek, amellyel összegyűjtik az adataikat” – tette hozzá Max Schrems.

„Több ezer alkalmazás van, amelyek pontosan ugyanezt művelik, az egyetlen, amiért erről beszélünk, az az, hogy Donald Trump amerikai elnökkel kapcsolatos”.”Lehet, hogy nem is ez a legnagyobb ügy” az aktivista szerint.

Schrems jelenleg egy új szervezetet alapít NOYB (None Of Your Business, Nem a Ti Ügyetek) néven, amelynek az lesz a feladata, hogy segítséget nyújtson magánszemélyeknek a jogaik védelméhez az Európai Unió májusban életbe lépő új szabályainak megfelelően.

Zuckerberg beismerte a Facebook tévedését és teljes körű vizsgálatot ígért 

Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi oldal alapítója és elnök-vezérigazgatója beismerte a Facebook tévedését és teljes körű vizsgálatot ígért a Cambridge Analytica ügyében.

Zuckerberg – aki először nyilatkozott nyilvánosan a brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég botrányának kirobbanása óta – saját Facebook-oldalán fejtette ki álláspontját szerdán.

Nyilatkozatában kijelentette: a Facebook „követett el hibákat”, de mostantól az egyik legfontosabb feladatuknak tekintik annak biztosítását, hogy hasonló esetek ne ismétlődhessenek meg. Ennek érdekében a közösségi oldalon elérhető valamennyi applikációt alaposan átvizsgálják, és kitiltják az oldalról azokat a fejlesztőket, akik visszaélnek a személyes adatokkal, illetve nem vállalják a mostantól kötelező auditálást. A felhasználók adataihoz történő hozzáférést pedig ezentúl korlátozzák: csupán a nevek, a profilképek és az email-címek lesznek nyilvánosak, minden további adat csakis akkor lesz elérhető, ha a fejlesztő előzetesen írásos szerződést köt a Facebookkal, megszerzi a felhasználó jóváhagyását is – hangsúlyozta Zuckerberg.

A Facebooknak „megvan a felelőssége felhasználói adatainak védelmében” – fogalmazott a közösségi fórum alapítója, s hozzátette, hogy ha e felelősségnek nem képes eleget tenni, akkor „nem is érdemli meg, hogy szolgálja” a közösséget.

Az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban egyaránt vizsgálatot indítottak a hatóságok a Cambridge Analytica ellen, a Facebook adatainak feltételezett nem megfelelő felhasználása miatt. A botrány hétvégi kirobbanása óta a Facebook részvényeinek értéke zuhanórepülésbe kezdett, a nagyvállalat piaci értéke pedig dollármilliárdokkal – egyes adatok szerint 50 milliárd dollárral – csökkent.

Az Egyesült Államokban vezető kongresszusi politikusok, köztük Dianne Feinstein, a szenátus igazságügyi bizottságának vezető demokrata párti politikusa, már a hét végén sürgették Zuckerberg kongresszusi meghallgatását.

hirado.hu - MTI
Címkék:
megmondó
Vélhető, hogy ebben az esetben a hatóságnak nemcsak a menettel szemben felsorakozók ellen kellett volna intézkednie.
  • Utazás a koponyája körül
    A szügyig ateista DK itt is pápább a pápánál, elnöke és szóvivője azt is jobban tudja, melyek az ország valódi problémái.
  • Újra működik a guillotine
    Ez a zseni Emmanuel megfordította a dolgot. Azért nem ért egyet a nagykövettel, mert látja a helyzetet, és ezt el is merte mondani.
  • Vigyék forrásaikat migránsaikkal együtt
    Az őáltaluk Európába csábított migránsokkal legyenek boldogok saját határaikon belül.
  • Néhány szó Lovas Istvánnak
    Mindig ugyanaz volt és maradt, kőkeményen nemzeti és kőkeményen radikális. Átlátta a brüsszeli politikát, átlátta az amerikai politikát, mindent átlátott.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI