Átadták a 47-es út hódmezővásárhelyi elkerülő szakaszát
2018. március 22. 12:40

Átadták a forgalomnak a 47-es út hódmezővásárhelyi elkerülő szakaszát csütörtökön délelőtt, a 13,4 kilométeres útszakasz 38 milliárd forintból uniós és belföldi források felhasználásával épült meg.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta, a hódmezővásárhelyiek 1994 óta tervezték, hogy tehermentesítik a belvárost a 45-ös és a 47-es főút átmenő forgalmától.    

A várost északról elkerülő út napi 14-17, csúcsidőben 20 ezer jármű átmenő forgalmától és az ezzel járó levegőszennyezéstől, por- és zajterheléstől szabadítja meg a várost, jelentősen javítva ezzel az itt lakók életminőségét - közölte a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus.

A kétsávos elkerülő út pályaszerkezete úgy épült meg, hogy alkalmas négysávossá bővítésre - tudatta a miniszter.

A kormány célja, hogy a 2020-as években Szeged és Debrecen között 200 kilométer hosszan négysávos, a településeket elkerülő autóút épüljön - mondta Lázár János.

A politikus kiemelten fontosnak nevezte Békéscsaba és Kecskemét összekapcsolását, valamint az észak-déli Kassa-Miskolc-Debrecen-Békéscsaba-Szeged korridor kialakítását a teher- és személyforgalom számára.

 

D_KZG20180322009

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Nagy Róbert, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. vezérigazgatója a 47-es út hódmezővásárhelyi elkerülő szakaszának forgalomba helyezésén 2018. március 22-én. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Nagy Róbert, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója elmondta, az elkerülő út kivitelezését 2016 őszén kezdte meg a Colas Út Zrt., a Délút Kft., a Colas Hungária Zrt. és Colas Közlekedésépítő Kft. által alkotott konzorcium. Hozzátette, az út környezetében május végéig tereprendezési munkák zajlanak, ezek azonban nem befolyásolják a gépjárműforgalmat.

A szakember emlékeztetett rá, 2015-ben a 47-es főút Szeged és Békéscsaba közötti szakaszát kiszélesítették és nagyobb teherbírásúvá alakították át, a forgalom - Székkutas és Csorvás kivételével - a településeket elkerülve haladhat.

A 47-es főút Szeged és Debrecen közötti négysávossá bővítésének előkészítésén már dolgozik a NIF Zrt. - tudatta a vezérigazgató, aki a térségben folyó fejlesztések közül kiemelte a nagylaki elkerülő út, valamint a Szegedet és Hódmezővásárhelyt összekapcsoló tram-train építését.

D_MTI20180322002

A 47-es út hódmezővásárhelyi elkerülő szakaszának végcsomópontjánál épült kopáncsi körhíd. MTI Fotó: Miniszterelnökség

D_KZG20180322015

Járművek haladnak a 47-es út hódmezővásárhelyi elkerülő szakaszán 2018. március 22-én. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

D_MTI20180322001

A 47-es út hódmezővásárhelyi elkerülő szakaszának végcsomópontjánál épült kopáncsi körhíd. MTI Fotó: Miniszterelnökség

MTI
Címkék:
  • Permanens forradalom
    Hát igen, vannak Nagy Idők és vannak nagy pillanatok. És adjunk hálát a Sorsnak, hogy ismét részesei lehetünk.
  • Infantilizmus a parlamentben
    A gyönyörű épületet nem bohócoknak tervezte Steindl Imre, az építők, a művészek nem azért formálták csodálatosra, hogy hígvelejűek tombolhassanak benne „szabadon”, brekeghessenek, röföghessenek, nyeríthessenek.
  • 12 év családbarát és 8 év családellenes kormányzás
    Az elmúlt húsz évből 12 év telt el családbarát és 8 év családellenes kormányzással Magyarországon – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkára.
  • A magyarok döntő többsége elutasítja az erőszakot
    A Századvég friss közvélemény-kutatása szerint a magyarok döntő többsége kiáll az alkotmányos rend mellett, és elutasítja, hogy a tiltakozók erőszakos utcai demonstrációkkal vonják kétségbe a kormány legitimitását. Az elmúlt napok eseményei kapcsán a megkérdezettek többsége úgy ítéli meg, hogy a tüntetések szervezői és résztvevői elvesztették a kontrollt, és a demonstrációk túl erőszakossá váltak.
  • A Kossuth tér nem lesz Majdan
    A mostani káosz elsődleges célja az ország rossz színben történő feltüntetése, és ebben a hazai ellenzék is sajnálatos módon partnernek bizonyul.
MTI Hírfelhasználó