Újabb gyanúsított előzetesben a Czeglédy-ügyben
2018. március 22. 16:24

Újabb gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el harminc napra a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája a Czeglédy-ügyben csütörtökön.

A férfi ellen – akit a pénzügyőrök kedden vettek őrizetbe – különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt indult nyomozás.

A megalapozott gyanú szerint a férfi a Czeglédy Csaba által vezetett Humán Operátor Zrt. alkalmazottjaként működött közre az állami költségvetés megkárosításában.

Az eddigi bizonyítékok szerint a gyanúsított a szombathelyi székhelyű részvénytársaság dolgozójaként a többi között könyvelési tevékenységgel, az iskolaszövetkezetek adóbevallásainak elkészítésével és benyújtásával vett részt a bűncselekmény elkövetésében, és közreműködésével az állami költségvetést 950 millió forint vagyoni hátrány érte.

Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka-közvetítéssel foglalkozott. A gyanú szerint a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy a céghálóban részt vevő iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

MTI
Címkék:
megmondó
Vélhető, hogy ebben az esetben a hatóságnak nemcsak a menettel szemben felsorakozók ellen kellett volna intézkednie.
  • Utazás a koponyája körül
    A szügyig ateista DK itt is pápább a pápánál, elnöke és szóvivője azt is jobban tudja, melyek az ország valódi problémái.
  • Újra működik a guillotine
    Ez a zseni Emmanuel megfordította a dolgot. Azért nem ért egyet a nagykövettel, mert látja a helyzetet, és ezt el is merte mondani.
  • Vigyék forrásaikat migránsaikkal együtt
    Az őáltaluk Európába csábított migránsokkal legyenek boldogok saját határaikon belül.
  • Néhány szó Lovas Istvánnak
    Mindig ugyanaz volt és maradt, kőkeményen nemzeti és kőkeményen radikális. Átlátta a brüsszeli politikát, átlátta az amerikai politikát, mindent átlátott.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI