12 év után először látogatott Szkopjéba görög politikus
2018. március 22. 21:33

Tizenkét év után először érkezett repülőgéppel hivatalos macedóniai látogatásra görög politikus: Nikosz Kociasz külügyminiszter gépe csütörtökön landolt a Szkopjei Nemzetközi Repülőtéren, amelyet korábban - a görög fél tiltakozása ellenére - az ókori hódítóról, Nagy Sándorról neveztek el. A látogatás ellen több százan tüntettek a macedón fővárosban.

A görög diplomácia vezetője pénteken macedón kollégájával, Nikola Dimitrovval, Zoran Zaev kormányfővel, valamint más vezető macedón politikusokkal tárgyal, a találkozók legfőbb témája a macedón-görög névvita lesz.

Éppen a több mint negyedszázada húzódó névvita miatt nem utaztak az utóbbi tizenkét évben görög politikusok repülővel Macedóniába. Szkopje 2006-ban nevezte el nemzetközi repülőterét Nagy Sándor ókori makedón hódítóról. A korábban az országot tíz éven át irányító jobboldali Nikola Gruevszki és kormánya számos olyan intézkedést vezetett be, amely a makedón és a hellén történelemmel kapcsolta össze a mai Macedóniát, a fővárosban például Nagy Sándor mellett szobrot állítottak az anyjának és az apjának, II. Philipposznak is, míg a kormány több épülete is templomszerű oszlopokat kapott.

A korábbi vezetés azt az elképzelést támogatta, hogy a ma élő macedónok Nagy Sándor leszármazottai, míg a görögök szerint a macedón délszláv nép, és semmi köze az ókori makedónokhoz.

Macedónia és Görögország között azóta folyik vita az ország nevéről, hogy az ország 1991-ben függetlenné vált Jugoszláviától. Mivel Görögország északi tartományát, ahol jelentős macedón kisebbség él, Makedóniának hívják, a görögök úgy vélték, a macedónok területi követelésekkel állhatnának elő. Ezt megelőzendő tiltakoztak a hasonló névválasztás ellen, és mindeddig akadályozták a nyugat-balkáni ország euroatlanti integrációját. Az ország így a nemzetközi dokumentumokban a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viseli, az alkotmányában is meghatározott nevében azonban nem szerepel a Jugoszláviára történő utalás.

A tavaly május óta kormányzó balközép vezetés azonban tárgyalásokba kezdett Athénnal a névvita rendezéséről, amelyet még az idei évben szeretnének megoldani. A repülőtér átnevezése is ezen törekvések részét képezi, és úgy tűnik, a görög fél is hajlandó a kompromisszumra.

Nikosz Kociasz görög és Nikola Dimitrov macedón külügyminiszter pénteken egyeztet az eddigi álláspontokról, és egy héttel később, március 30-án Bécsben már ENSZ-közvetítéssel folytatják a tárgyalásokat. Matthew Nimetz ENSZ-megbízott 1995 óta próbálja egyezségre buzdítani a két országot, mindeddig sikertelenül. A felek azt remélik, hogy még az idén megszületik a megoldás, és folytatódhat Macedónia euroatlanti integrációja.

Noha a közvélemény-kutatások szerint a görögök több mint fele ellenzi, hogy Macedónia bármilyen formában is megtartsa a nevét, a feltételezések szerint a jövőben valamilyen földrajzi jelző kerülhet a név elé, így Szkopje hamarosan Felső-Macedónia vagy Észak-Macedónia fővárosa lehet.

Macedónia nevének megváltoztatása ellen azonban Szkopjéban is többször tüntettek, csütörtökön a látogatásra érkező görög külügyminisztert is tiltakozók fogadták a főváros utcáin. A jobboldallal szimpatizáló tüntetők szerint sértés a macedónokra nézve az, hogy a kormány hajlandó lenne lemondani az ország nevéről az uniós tárgyalások folytatása érdekében. Több hazafias szervezet is demonstrációt jelentett be péntekre a külügyminisztérium elé, hogy elégedetlenségének adjon hangot.


 

MTI
Címkék:
  • Séta egy holland zöldinnel
    Írni, véleményt mondani, okoskodni nem olyan nehéz, de ha itt vagyok kettesben valakivel, akiről és akinek beszélni kellene, óvatosabb az ember.
  • Stratégiai rasszizmus
    Ismét kiderült, hogy a spekulánsi szervezetek számára a terrormigránsok fontosabbak, mint az európai gyermekek.
MTI Hírfelhasználó