Washington közvetlen kapcsolatban áll a terroristákkal
2018. április 16. 12:06
A Szíria elleni amerikai légi csapások azt bizonyítják, hogy Washington közvetlen kapcsolatban áll terroristákkal - jelentette ki Haszan Róháni iráni elnök a Tasznim hírügynökség beszámolója szerint. A politikus Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott telefonbeszélgetésében azt hangoztatta, hogy az amerikai támadás akkor történt, amikor Washingtonban úgy érezték, hogy az Irán által terroristának tartott csoportokat kiűzték a fontos kelet-gútai régióból. Szerinte az amerikai támadás megsértette a nemzetközi jogot, és ha ezekre a lépésekre a nemzetközi szervezetek nem válaszolnak, akkor elképzelhető, hogy káosz keletkezik a világban.

A Teherán Times című helyi lap hétfőn arról írt, hogy Putyin szerint a további nyugati támadások Szíria ellen káoszhoz vezetnének a nemzetközi kapcsolatokban. „Vlagyimir Putyin kiemelten hangsúlyozta, ha folytatódnak az ilyen, az ENSZ alapokmányát sértő műveletek, az elkerülhetetlenül káoszhoz vezet a nemzetközi kapcsolatokban” – idézte szavait az újság. Az Egyesült Államok szombat hajnalban Nagy-Britanniával és Franciaországgal együttműködve megtámadta azokat a szíriai katonai létesítményeket, amelyek feltételezhetően Damaszkusz eltitkolt vegyifegyver-arzenáljához kapcsolódnak.

A lépés válasz volt arra, hogy helyszíni jelentések szerint április elején gáztámadás érte a Damaszkusz mellett fekvő Dúma városát. A szíriai kormány tagadja, hogy vegyi fegyvert vetett be. Az iráni politikai és katonai tisztviselők szombaton élesen elítélték a szíriai katonai létesítmények elleni amerikai támadást. Teherán és Moszkva a szíriai kormány két legszorosabb külföldi szövetségese.

MTI
Címkék:
  • Egyértelművé vált a hazaárulás
    Már nincs józan vezető egyéniség az adott ellenzék személyi állományában. Senki nem szólt nekik, hogy gyerekek, ezt nem kellene, mert lebukunk. Mindenki megtudja, hogy hazaárulók vagyunk.
  • Mérgezett díszek a fenyőfán
    A Karácsony mély szakralitása mellett a béke, a meghitt nyugalom ünnepe is (lenne), de a fel nagyörömre dallamai és a pásztorok kedvessége mellett disszonáns díszeket is látok az idei fenyőfán.
  • Hogy jutottak el a britek idáig?
    Teljes a bizonytalanság a brit belpolitikában a keddi történelmi voksolás után, amelyen az alsóház elsöprő többséggel (432 nem 202 igen mellett) leszavazta Theresa May kilépési megállapodását.
  • Egyre népszerűbb a kisadózók tételes adója
    Egyre népszerűbb a kisadózók tételes adója (kata), január elsején több mint 315 ezer vállalkozás választotta ezt a minimalizált adminisztrációt igénylő adóformát – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
  • Brexitus lethalis
    A brit szigeteken zavar van, keresik a megoldást. A kontinensen pedig azért van zavar, mert nem keresik a megoldást, mármint a menekültváltságét.
MTI Hírfelhasználó