Emléktáblát állítottak Erőss Zsoltnak és Kiss Péternek
2018. április 16. 23:14

Emléktáblát állítottak hétfőn a Kancsendzönga alaptáborában a himalájai hegycsúcsot 2013-ban magyarként először meghódító, ám a hegyen meghalt Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászóknak.

A Kalifa Himalája Expedíció 2018 keretében a 8586 méter magas Kancsendzöngára tartó Varga Csaba erdélyi hegymászó, valamint Sarhan Omar, az expedíció névadó szponzora április 14-én értek fel az 5500 méteren kiépített alaptáborba, ahol már aznap kiválasztották a megfelelő sziklát az emléktábla elhelyezéséhez. Ennek különlegessége, hogy a tábor központi részén magasodik, ahonnan jól látni a Kancsendzönga főcsúcsát is. Ez méltó hely a két magyar hegymászó emlékezetéhez. Hétfő kora délután a megfelelő időjárási körülmények biztosították a feltételeket az emléktábla felhelyezéséhez - közölte Biró Dániel, az expedíció kommunikációs menedzsere az MTI-vel.

A Csák Attila szobrászművész által készített emléktábla "különlegessége, hogy a művész az elhunyt hegymászókat ábrázoló bronz képmásokat magyar mészkőtáblára applikálta, amely ettől a naptól kezdve a Himalája egy piciny, de számunkra annál jelentősebb részét képezi" - olvasható az expedíció közleményében.

Varga Csaba április 1-jén indult el a Himalájába azzal a céllal, hogy az idei tavaszi mászószezonban harmadik magyarként érjen fel, pótlólagos oxigén használata nélkül a 8586 méteres Kancsendzöngára, amely a világ harmadik legmagasabb hegycsúcsára Nepál és India határán.

Erőss Zsolt és Kiss Péter 2013 május 20-án jutott fel a Kancsendzöngáza. A magyar hegymászók kimerültséggel küzdöttek, a lefelé vezető úton elszakadtak egymástól és nem érték el a legmagasabban fekvő 7600 méteres fekvő alaptábort. A hegyen közben lavina zúdult alá, amely elsodorta a 2-es tábort. A magyar hegymászók segítségére küldött serpák nem találták őket sem a 7600 méteren lévő 4-es táborban, sem a környékén.

MTI
Címkék:
megmondó
Ám nem bőr feszül az ábrázatukon, ezért még évekig húzni fogják a busás adófizetői javadalmazást.
  • Liberál über alles
    Ezek a hétpróbás világharcosok hisztérikusan reagálnak mindenre, ami kritikus, ami állítólag az érdekeiket sérti.
  • Kriminalizálják az ellenvéleményen lévőket
    Vélhető, hogy ebben az esetben a hatóságnak nemcsak a menettel szemben felsorakozók ellen kellett volna intézkednie.
  • Utazás a koponyája körül
    A szügyig ateista DK itt is pápább a pápánál, elnöke és szóvivője azt is jobban tudja, melyek az ország valódi problémái.
  • Újra működik a guillotine
    Ez a zseni Emmanuel megfordította a dolgot. Azért nem ért egyet a nagykövettel, mert látja a helyzetet, és ezt el is merte mondani.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI