A média kizárásával tárgyalt Soros György Brüsszelben
2018. április 17. 01:11

Zárt ajtók mögött, a média kizárásával tárgyalt Soros György Brüsszelben, az Európai Bizottság alelnökével. Annyi szivárgott ki a találkozóról, hogy európai és globális kérdéseket is érintettek, de részleteket nem tudni. Az Európai Bizottság szerint semmi meglepő nincs abban, hogy fogadták a milliárdost, hiszen a „bizottság ajtaja mindenki előtt nyitva áll”. A kormány szerint Soros György azt akarja elérni, hogy Brüsszel megbüntesse a magyar embereket a választás végeredménye miatt – hangzott el az M1 Híradójában.

Kézfogásnak indult, de puszi lett belőle – csaknem egy éve így ölelte keblére Jean-Claud Juncker az amerikai milliárdos spekulánst. A találkozó zárt ajtók mögött zajlott, a bizottság elnökének és Soros Györgynek a sajtó képviselői később sem tehettek fel kérdéseket.

Brüsszelben tárgyalt Soros György – mindössze ennyit lehetett megtudni a spekuláns újabb látogatásáról a belga fővárosban. A Híradó kérdésére, hogy miről tárgyalhatott az amerikai milliárdos és az Európai Bizottság első alelnöke, az uniós testület szóvivője sem árult el többet. „Pénteken is megkaptuk már ezt a kérdést, és most is csak ugyanazt tudnám mondani, amit akkor mondtunk” – mondta Alexander Winterstein, az Európai Bizottság helyettes szóvivője.

Margarítisz Szkínász pénteken sem volt sokkal bőbeszédűbb. Az Európai Bizottság szóvivője annyit mondott, Soros György és Frans Timmermans nagyon régóta ismerik egymást, és rendszeresen folytatnak egyeztetéseket az Európai Uniót érintő témák széles köréről. Az eszmecseréken arról is beszélnek, hogyan lehet az Európai Unió tagállamait minél jobban, minél erősebben, és lehetőleg minél hosszabb időre szoros egységbe forrasztani – mondta a bizottság szóvivője.

„Timmermans és Soros György azt kívánja megvitatni, hogy hogyan lehet megőrizni Európa egységét. Azért érdekes ez, hogy az Európai Bizottság alelnökének egy nemzetközi spekulánstól van szüksége tanácsokra” – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Elmondta, sokatmondó, hogy az unió egyik vezető politikusának Soros György támogatására van szüksége, ahhoz, hogy megőrizhessék az unió egységét. Hozzátette, annak is oka van, hogy pont most utazott az unió központjába a spekuláns.

„Sokatmondó az események sora”

„Sokatmondó az események sora is. A magyar választást követő reakciók, a LIBE szakbizottság összehívása és Magyarországról történő jelentés megtárgyalása úgy, hogy a magyar emberek képviseletére egyedül felhatalmazott magyar kormányt nem engedik oda a vitához. Valamint Soros György mai, brüsszeli látogatása. Szóval ez a sorozat világosan megmutatja, hogy Soros György meg akarja büntetni a magyar embereket” – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter ugyanakkor elmondta, mire Soros György Brüsszelbe érkezett, a jelöltjei vereséget szenvedtek a magyarországi választáson. Hozzátette, a magyar emberek olyan kormányt akarnak, amely nem enged annak a nemzetközi nyomásnak, hogy magyar kabinet a magyar emberek biztonsága helyett a migrációs folyamatok ösztönzésével foglalkozzon.

„Továbbra is az a céljuk, hogy gyengítsék Magyarországot” – a kormánypártok szerint nem véletlen, hogy Soros György egy héttel a magyar országgyűlési választások után az Európai Bizottság alelnökével tárgyalt.

Hollik István KDNP-s politikus rámutatott, sokatmondó, hogy a spekuláns és Frans Timmermans ismét zárt ajtók mögött és a média teljes kizárásával egyeztetett.

Az országgyűlési képviselő szerint „Soros György azért érkezett Brüsszelbe, hogy megbüntesse Magyarországot. Soros nem tudja elfogadni, és nem veszi tudomásul a magyar választásoknak a végeredményét. Ezek a tárgyalások zárt ajtók mögött folynak. Ezért elvárjuk, hogy hozzák nyilvánosságra, hogy miről tárgyalt Soros György és Frans Timmermans” – hangsúlyozta. Úgy fogalmazott, nyilvánvaló, hogy arról egyeztettek, hogyan fokozhatnák a nyomást Magyarországon.

hirado.hu - M1 Híradó
Címkék:
megmondó
Tudjuk – hazánkban is volt már rá példa – pszichopata személy magas politikusi posztra is emelkedhet.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI