Az EP rábólintott a puccsszerű főtitkári kinevezésre
2018. április 18. 22:12

Pont került szerdán az egyik legnagyobb vitát kiváltó uniós személyi ügy végére. Az Európai Parlament (EP) puccsként értékelte, hogy Jean-Claude Juncker saját kabinetfőnökét nevezte ki a bizottság főtitkári pozíciójára, de az Európai Bizottság elnöke így is végigvitte akaratát.

A főtitkári pozíció rendkívül befolyásos vezetői pozíció, hiszen több mint 30 ezer közszolga felett gyakorol felügyeleti jogokat – fejtette ki az alkotmányjogász az M1 Ma Este című műsorában. Ifj. Lomnici Zoltán elmondta, hogy a főtitkár megválasztása eddig nyilvános pályáztatással történt, Jean-Claude Juncker azonban áthágta ezt a szabályt, amikor saját kabinetfőnökét, Martin Selmayrt jelölte erre a pozícióra.

Az alkotmányjogász kifejtette, mivel ez Európai Unió (EU) a transzparenciáról szól, ez a fajta kinevezési módszer „Brüsszel és az európaiság szívébe talált”, és az unió történetében Selmayr-botrányt emlegetnek.

Leszavazták, de megengedték

Az Európai Parlament egyik pénzügyi szakbizottságában egyébként hétfőn leszavazták Juncker módszerét, illetve Selmayr személyét is, majd Juncker a személyes sorsát összekötötte kabinetfőnökével, hiszen kilátásba helyezte, hogyha Selmayr-t nem fogadják el, az EP elnöke benyújtja lemondását. Az alkotmányjogász rávilágított, hogy az EP-t megbénította volna egy ilyen hercehurca, ezért Juncker kinevezési módszerét  megrovásban részesítették, azonban megengedő döntést hoztak.

Megjegyezte, korábban ezt a módszert belterjesnek nevezték, de miután sikerült kikényszeríteni Selmayr megválasztását, az elkövetkező egy évben dolgozhatnak azon, hogy  továbbvigyék a „junckeri örökséget továbbvigyék”, ennek pedig Selmayr lehet a kulcsfigurája.

„Selmayr, a buldózer”

Megjegyezte, ez a módszer nem áll távolt Selmayr-től, olyan jelzőkkel illetik a politikust mint „a szörnyeteg”, vagy „a buldózer”. Az ő módszerei rendkívül szokatlanok az európai politikában, fenyegetéssel, zsarolással jellemzik. Úgy vélekedett, valószínűleg ez a módszer szükséges most Junckernek, ezért is ragaszkodik korábbi kabinetfőnökéhez.

Valószínűleg az idő rövidsége miatt intézték így az ügyet, mert Juncker elnöksége már csak egy évig tart.

Nem egy magyar képviselő szavazott a saját hazája ellen

Az alkotmányjogász arról is beszélt, hogy a 2019-es EP választásra egy kifinomultabb, az európai politika iránt nagyobb mértékben érdeklődő közönség fog elmenni voksolni, viszont aki részt vesz a választáson, vélhetőleg a saját EP képviselőjének a munkáját is szemrevételezi.

Megjegyezte, nem egy olyan magyar EP képviselő volt az elmúlt négy évben, aki saját hazája ellen szavazott, így Ujhelyi István, vagy Niedermüller Péter. Hozzátette, a migráció, a bűnözés megnövekedése ez unióban, illetve a gazdasági kapcsolatok mindenképpen az EP választások középpontjába kerülhetnek.

Megerősödhetnek a radikális pártok

Azzal kapcsolatban, hogy a választók számára vajon a pártpreferencia vagy migráció kezelése lesz-e a középpontban, úgy reagált, hogy valószínűleg a kettőt nem lehet elválasztani egymástól, és ez az eredményekben is tükröződni fog. Ez akár azt is jelentheti, hogy radikális pártok megerősödhetnek az EP-ben.

„Akik úgy gondolják, hogy a szupranacionalitást, az Európai Egyesült Államok eszméjét vissza kell szorítani, azok tudják, hogy olyan erőket kell delegálni az EP-be, akik ez ellen küzdenek” – összegezte Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 Ma Este című műsorában.

hirado.hu - M1 Ma Este
Címkék:
  • Videó mint politikai csapásmérés
    Megvan tehát a magyarázat arra: miért viselkednek egyes politikusok – köztük egészen magas pozícióban lévők is – elmebeteg módjára. Miért zúdítják rá a kontinensre a migránsáradatot, a terrorista bandákat. Miért öletik meg társadalmuk tagjait. Zsarolva vannak.
  • Elszállt egy hajó a szélben
    Nehéz megindulás, mit megindulás, megrendülés nélkül beszélni erről a patináns lapról, a baloldali véleményformálók zászlóshajójáról, erről az izé 168 óráról. Nehéz, de mégis meg kell tenni.
  • Áder: Magyarország legyen erős, független és szabad!
    A honvédelem napja annak a tiszta, egyszerű és világos akaratnak az ünnepe, hogy Magyarország legyen erős, független és szabad - mondta Áder János köztársasági elnök kedden, a budai Várban rendezett ünnepségen, amelyen csapatzászlót adományozott a Magyar Honvédség Parancsnokságának. Azt kérte a honvédektől, legyenek büszkék erre a zászlóra, mert az az összetartozásuk kifejezése mellett az 1848 májusában megszületett modern magyar hadsereg örökségét is megtestesíti.
  • Brüsszel még több migránst hozna Európába
    A dokumentum egésze ellentmondásoktól hemzseg, és nem vesz tudomást a valóságról, a migránsok siralmas elhelyezkedési statisztikáiról, valamint arról, hogy számos európai országban (például Görögországban vagy Spanyolországban) több millió európai ember vár arra, hogy munkához jusson. Az előbbi ország esetében a munkanélküliségi ráta 18,5 százalék, míg az utóbbinál 14 százalék.
  • Nemzetünk integráns részei az őshonos nemzetiségek
    Ez az értékmegőrző tevékenység jó az adott nemzetiségnek, de jó a többi nemzetiségnek is, hiszen ha egyikük értékeket hoz létre, fejlődik, gazdagodik, azzal inspirálóan hat a többi őshonos nemzetiségre is - mutatott rá a miniszterelnök-helyettes.
MTI Hírfelhasználó