Ellenzéki kerekasztalt akar az MSZP–Párbeszéd
2018. április 24. 09:43

Árnyékparlamentként funkcionáló ellenzéki kerekasztal létrehozását javasolja az MSZP–Párbeszéd. Gyurcsány Ferenc közben újra bedobta négy évvel ezelőtti ötletét, miszerint az ellenzéki pártoknak egységes demokrata pártot kellene létrehozniuk.

– Az ellenzéki kerekasztal az állampolgárok, a civil kezdeményezések és az ellenzéki pártok közös intézménye lehet annak érdekében, hogy képviselni tudják a parlamentben azt a hangot, amely ott van az utcán, a tüntetéseken, és nagyon sok választópolgár lelkében is ott van – ezzel magyarázta Karácsony Gergely, hogy az MSZP–Párbeszéd ellenzéki kerekasztal létrehozását javasolja a többi parlamenti ellenzéki pártnak. Az MTI tudósítása szerint a Párbeszéd társelnöke kérdésre elismerte, hogy a javaslat még nincs kidolgozva, de szerinte az lenne a legfontosabb, hogy azokról a témákról is tudjanak beszélni, amelyeket a Fidesz elhallgat.

– Ha úgy tetszik, ez egy árnyékparlament lenne – fogalmazott Karácsony, aki közölte azt is, hogy Szabó Tímeát javasolja a Párbeszéd frakcióvezetőjének.

Tóth Bertalan szerint az általuk javasolt kerekasztal nem arra szolgál, hogy megmondják a társadalomnak, mit kell tennie, hanem hogy befogadják a civil társadalom javaslatait, és azt megjelenítsék az Országgyűlésben. Az MSZP frakcióvezetője azt hangoztatta, az ellenzéki pártoknak nemcsak a parlamenten belül, hanem azon kívül is együtt kell működniük, egyébként nem hallják meg a csalódott választópolgárok üzenetét, miszerint ebben a választási rendszerben egységesen kell fellépniük.

Mindeközben Gyurcsány Ferenc újra bedobta azon ötletét, miszerint az ellenzéki pártoknak akár szervezeti egységbe kell forrniuk. „Négy éve ezt írtam, ma még inkább aktuálisnak érzem. A demokratikus pártok a jelenlegi választási rendszerben együttes létre vannak ítélve. Együttműködés vagy politikai halál – ilyen egyszerű” – írta a DK elnöke a közösségi oldalán.

 

Tóth  szerint a civilek javaslatait kell megjeleníteni Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Önmagát idézve Gyurcsány újra amellett foglalt állást, hogy az optimális végcél az ellenzéki oldalon egy egységes demokrata párt létrehozása lenne. Persze vannak köztes megoldások is. Létrehozhatunk pártuniót a demokratikus pártok részleges önállóságának meghagyásával, közös elnökséggel, vagy még lazább együttműködést állandó pártközi egyeztetéssel, ehhez felállított fórumokkal, intézményekkel. Úgy és olyan tempóban, ahogy ezeknek, illetve bármelyiküknek megteremtődnek a politikai, személyi, kulturális feltételei – ismételte meg négy évvel ezelőtti javaslatát a DK elnöke.

Galló: Kármentés folyik

Galló Béla szerint kármentés folyik az ellenzéki pártoknál, hogy minél kisebb legyen a presztízsveszteségük a választási vereség után. A politológus az M1 aktuális csatornán azt mondta, a baloldalnak a harmadik kétharmados vereség után el kellene végre gondolkodnia azon, hogy ez nem a véletlen műve, és olyan alapkérdéseket kellene felvetniük, mint például a liberalizmushoz való viszonyuk. Az ellenzék azért is félhet, mert egy erőteljes nyomás mutatkozik aziránt, hogy ezeket a pártokat „vegyék le” a politikai színtérről vagy jelentéktelenítsék el, és helyettük a civil mozgalmakból kinövő új ellenzéki struktúra jöjjön létre – tette hozzá.

magyaridok.hu
Címkék:
  • Egyértelművé vált a hazaárulás
    Már nincs józan vezető egyéniség az adott ellenzék személyi állományában. Senki nem szólt nekik, hogy gyerekek, ezt nem kellene, mert lebukunk. Mindenki megtudja, hogy hazaárulók vagyunk.
  • Mérgezett díszek a fenyőfán
    A Karácsony mély szakralitása mellett a béke, a meghitt nyugalom ünnepe is (lenne), de a fel nagyörömre dallamai és a pásztorok kedvessége mellett disszonáns díszeket is látok az idei fenyőfán.
  • Deglobalizáció
    A korforduló, amelyben benne élünk, a liberalizmus kríziséből fakad. Minden, ami ma korszerű, a liberalizmus különböző mértékű és mélységű tagadásán alapul.
  • A magyarok nagy többsége elutasítja az illegális bevándorlást
    A magyarok kétharmada (67 százaléka) aggasztónak ítéli a hazánkat célzó illegális bevándorlást, tízből négyen (41 százaléka) pedig kifejezetten súlyos problémának tartják azt.
  • Hogy jutottak el a britek idáig?
    Teljes a bizonytalanság a brit belpolitikában a keddi történelmi voksolás után, amelyen az alsóház elsöprő többséggel (432 nem 202 igen mellett) leszavazta Theresa May kilépési megállapodását.
MTI Hírfelhasználó