Rálőttek egy montenegrói újságíróra
2018. május 9. 13:12

Rálőttek egy montenegrói oknyomozó újságíróra kedd este, a támadás miatt pedig szerdán több százan vonultak utcára azt követelve a hatóságoktól, hogy találják meg a támadót, és biztosítsák a biztonságos munkát az újságírók számára.

Olivera Lakicra, a podgoricai Vijesti című napilap munkatársára kedden késő este lőttek rá eddig ismeretlen elkövetők a háza előtt. Az újságírónő jobb lába sérült meg, kórházba szállították, nincs életveszélyben - közölték a hatóságok.

Az ellenzéki napilap oknyomozó újságírójára nem először támadtak rá, 2012-ben megverték. A támadót később elfogták, és kilenc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték, ám egy új amnesztiatörvény miatt korábban szabadult, és a felbujtó kilétére soha nem derült fény. Olivera Lakic hat évvel ezelőtt és most is a cigarettacsempészettel kapcsolatos cikkeket közölt lapjában.

A hivatalos adatok szerint az utóbbi 15 évben legalább egytucatnyi támadás érte a montenegrói újságírókat - hívták fel a figyelmet szerdán azok a tiltakozók, akik a kormány székháza előtt gyűltek össze. A főként újságírókból, civilekből és ellenzéki politikusokból álló tiltakozó tömeg azt követeli a kormánytól, hogy mihamarabb göngyölítse fel az ügyet, és tegye lehetővé, hogy az újságírók biztonságban dolgozhassanak az Adria-parti országban.

MTI
Címkék:
megmondó
A mai magyar baloldali ellenzéket meg a klasszikus retorikai alapfogalmakat és művelőiket persze nem illő összevegyíteni.
  • És a magyar keresztényeket ki védi meg?
    „Tűzzel, vassal, golyószóróval és börtönnel” – így kell harcolni a „klerikális reakció” ellen. Ezt maga Kádár János fogalmazta meg egy pártgyűlésen.
  • Mindhalálig Őszöd
    Mindig is utáltam, mit utáltam, rühelltem Őszöd bulvárízű interpretálását, majd mély szakmai politológusi magyarázatait.
  • Olaszliszka, Badacsony – ne legyen harmadik
    Megnevezni sem tudjuk a veszélyt: vagy nincsenek szavak, vagy volnának szavak, de azokat nem szabad használni, mert tiltja a PC.
  • Csatlakozás a hősökhöz
    Tényleg rendszerszintű veszély fenyegeti a jogállamiságot, de még mennyire. És azok a hazafiak, a hősök, akik ezt ki merik mondani.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI