Óriási hasznot húznak a migrációból Afrikában
2018. május 15. 21:49

Európa mellett a Közel-Keletre is egyre több afrikai bevándorló érkezik. Az embercsempészek hatalmas vagyonokra tesznek szert, és az afrikai államok sem feltétlenül érdekeltek a jelenség felszámolásában, mivel a külföldre került állampolgáraik tetemes mennyiségű pénzt utalnak haza, ezzel felpörgetve a helyi gazdaságot.

Etiópiában, mint Afrikában általában komplex folyamatok zajlanak, így a mostani alapvetően belső villongás összefügg a belpolitikai helyzet változásával, ugyanis a korábbi miniszterelnök lemondását követően az új kormányfő még nem szilárdította meg a hatalmát, és zajlik az átrendeződés a kormánypárton belül – mondta Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

 

Motril, 2018. május 9. Afrikai migránsok érkeznek a Granada délspanyol tartománybeli Motril kikötőjébe 2018. május 8-án. Az andalúziai partok felé egy kisebb bárkával igyekvő 56 illegális bevándorlót a spanyol tengeri mentőszolgálat vette a hajójára a Földközi-tengeren. (MTI/EPA/Alba Feixas)

Afrikai migránsok érkeznek a Granada délspanyol tartománybeli Motril kikötőjébe. (MTI/EPA/Alba Feixas)

Kiemelte, az ország délkeleti régióiból a helyi oromo és szomáli etnikai csoportok közötti konfliktus miatt menekülő több százezer ember vélhetően nem fogja elhagyni az országhatárt, de a belső menekülteken felül nagy létszámú külföldről érkezett menekült is van, jelentős részük tovább áll, vagy azt tervezi.

Európa vonzó célpont az afrikaiak számára, de messze van, szemben a Közel-Kelettel, ami könnyebben elérhető számukra, és munkát is egyszerűbben találnak ott – mutatott rá a szakértő. Hozzátette azonban, hogy cserébe könnyebben is deportálják őket az arab államokból, függően Etiópia és az Öböl menti országok aktuális diplomáciai kapcsolataitól. A Közel-Keleten alapvetően nagy szükség van az olcsó afrikai munkaerőre – szögezte le Marsai Viktor.

Kalózokból embercsempészek

Kitért az embercsempész-hálózatok szerepére is, hiszen mindkét úti célt csak veszélyes útvonalon keresztül érhetik el a bevándorlók. Európába a Szaharán, az anarchikus viszonyok sújtotta Líbián és a Földközi-tengeren keresztül vezet az út, míg a Közel-Keletre az Ádeni-öblön és a polgárháború dúlta Jemenen kell átkelniük – emlékeztetett a szakértő.

Felhívta a figyelmet, hogy az embercsempészetbe egyre szélesebb spektrumból vonják be a tőkét. Számos korábbi szomáliai kalóz átvitte a hajóit és egyéb „befektetéseit” a nemzetközi bűnözés ezen piacára, amely sokkal nagyobb profitot generál – hangsúlyozta Marsai Viktor.

Mint fogalmazott, az illegális áruknak, így például a drogoknak és a fegyvereknek meg kell érkezniük a célállomásra, csak utána kapják meg az ezért járó térítést, míg az embercsempészek szempontjából másodlagos, hogy a bevándorló megérkezik-e a hőn áhított országba, hiszen már előre fizetett.

A kormányok is érdekeltek 

A szakértő fontosnak tartotta megjegyezni azt is, hogy az Európában és a Közel-Keleten élő népes afrikai diaszpóra hazautalásai óriási összeget tesznek ki a helyi GDP-ben, egyes esetekben akár két számjegyet is elérhet ez az ország gazdasági teljesítőképességéhez viszonyítva. Ebből a szempontból nem is lehet meglepő, ha a helyi kormányzatok nem tartják érdekeltnek magukat abban, hogy gátat vessenek a migrációnak.

hirado.hu - Kossuth Rádió 180 perc
Címkék:
megmondó
Milyen hazugságokkal tették lehetetlenné az 1996-os budapesti világkiállítás megszervezését.
  • Ha kikaptunk, akkor is győztünk
    Csak a bugyuta magabiztosság, a sikerláz, a beteges optimizmus, a mindenkit magával ragadó nagy semmi a lényeg.
  • Tájkép csata előtt
    Ünnep lenne, a parlamentáris demokrácia ünnepe, ha megalakul az új parlament. De vannak ünneprontók is.
  • Che Guevara elvtárs hadüzenete
    A demokráciában is kalapáccsal kell beleverni az emberek fejébe, hogy ők, a vörösök a népboldogítók, minden hatalmat nekik kell adni.
  • Máris nekimentek bőszen és bután
    Még le sem tette az új Orbán-kormány az esküt, tehát hivatalosan még nincs is kabinet, máris kipécéztek egy leendő minisztert.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI