Megújuló utak Jász-Nagykun-Szolnok megyében
2018. május 16. 12:48

Több mint 10,5 milliárd forint részben európai uniós forrásból mintegy 126 kilométer útszakasz újul meg Jász-Nagykun-Szolnok megyében várhatóan még az idén, de legkésőbb jövő év elejére mintegy 30 munkaterületen - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Jász-Nagykun-Szolnok megyei igazgatója sajtótájékoztatón szerdán Szolnokon.

Vántsa Zoltán elmondta: a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében több mint 46 kilométer út újul meg mintegy 2,5 milliárd forintból 10 munkaterületen, több mint 8 milliárd forint hazai forrásból csaknem 80 kilométer út rekonstrukciójára kerül sor 20 munkaterületen. Hozzátette: a kivitelezők a Strabel Konzorcium és a Swietelsky Magyarország Kft.  
 
Vántsa Zoltán elmondta, hogy a TOP-os útfelújítások közül hat munkaterületen már elindultak és különböző fázisban tartanak az útfelújítások: a Pusztamonostor-Jászárokszállás összekötő úton, a Karcagi bekötő úton Kisújszállás felé két szakaszban, továbbá a Kisújszállás-Mezőtúr, Öcsöd-Martfű, valamint a Kuncsorba-Túrkeve összekötő utakon.   
 
Hazai forrásból öt munkaterületet adtak már át: a 32-es út Hatvan-Szolnok másodrendű főút Szolnoktól Abony felé eső településen kívüli szakaszt, a 46-os számú út két szakaszát Törökszentmiklós belterületén, a Törökszentmiklós-Endrőd-Mezőberény másodrendű főút Mezőtúr belterületén lévő szakaszát, és folyamatban vannak a munkálatok a 3225-ös úton Besenyszögön is.
MTI
Címkék:
  • Egyértelművé vált a hazaárulás
    Már nincs józan vezető egyéniség az adott ellenzék személyi állományában. Senki nem szólt nekik, hogy gyerekek, ezt nem kellene, mert lebukunk. Mindenki megtudja, hogy hazaárulók vagyunk.
  • Mérgezett díszek a fenyőfán
    A Karácsony mély szakralitása mellett a béke, a meghitt nyugalom ünnepe is (lenne), de a fel nagyörömre dallamai és a pásztorok kedvessége mellett disszonáns díszeket is látok az idei fenyőfán.
MTI Hírfelhasználó