Elutasították 3 volt katalán vezető kiadatási kérelmét
2018. május 16. 16:40

Elutasította a spanyol hatóságok kiadatási kérelmét három, Belgiumban tartózkodó volt katalán vezető ügyében szerdán az illetékes brüsszeli bíróság, amely szerint szabálytalan az érintettek ellen kiadott elfogatóparancs.

A tárgyalóteremben mindhárom katalán politikus jelen volt: Antoni Comín, Lluís Puigi Gordi és Meritxell Serret, az egészségügyi, a kulturális és a mezőgazdasági tárca korábbi vezetői Katalóniában.

Az ügyben eljáró törvényszék a vádhatóság és a védelem véleményét osztva szabálytalannak minősítette az érintettek ellen kiadott elfogatóparancsot, így továbbra is szabadlábon maradhatnak Belgiumban.

Carles Puigdemont leváltott katalán elnök és volt kormányának külföldre menekült tagjai, köztük ezen három politikus ellen március végén adott ki újfent európai elfogatóparancsot a spanyol legfelsőbb bíróság, miután vádat emeltek ellenük lázadás, illetve közpénzek hűtlen kezelése miatt a tavaly október 1-jén alkotmányellenesen megtartott függetlenségi népszavazás megrendezésének következményeként.

Puigdemont, aki leváltását követően ugyancsak Belgiumba távozott, egy ideje Berlinben tartózkodik, ott várja az esetleges kiadatásáról szóló eljárás lezárulását. A spanyol igazságszolgáltatás elől menekülő katalán politikus többször kijelentette, hogy szerinte nem részesülne tisztességes bírósági eljárásban Spanyolországban.

MTI
Címkék:
  • Egyértelművé vált a hazaárulás
    Már nincs józan vezető egyéniség az adott ellenzék személyi állományában. Senki nem szólt nekik, hogy gyerekek, ezt nem kellene, mert lebukunk. Mindenki megtudja, hogy hazaárulók vagyunk.
  • Mérgezett díszek a fenyőfán
    A Karácsony mély szakralitása mellett a béke, a meghitt nyugalom ünnepe is (lenne), de a fel nagyörömre dallamai és a pásztorok kedvessége mellett disszonáns díszeket is látok az idei fenyőfán.
  • Elutasította a Brexitet a londoni alsóház
    A várakozásoknak megfelelően hatalmas arányban elutasította a londoni alsóház a kedd esti szavazáson a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét tartalmazó megállapodást.
  • Hadházyék maradnak az MTVA-ban
    Rögtönzött sajtótájékoztatót tartott Szél Bernadett és Hadházy Ákos az MTVA-székház előtt, ahol elmondták, maradnak a köztévénél, és a céljuk továbbra is az, hogy Papp Dániel helyett konszenzusos alapon egyezzenek meg a parlamenti pártok egy vezérigazgatóban.
  • Két régi barát, közös európai jövő
    Lengyelország és Magyarország függetlensége különböző érzelmeket vált ki az utókorból.
MTI Hírfelhasználó