Románia és Horvátország támogatja az EU bővítését
2018. május 18. 12:42

Románia és Horvátország támogatja az Európai Unió bővítésének folytatását - egyebek mellett erről beszélt Viorica Dancila román miniszterelnök horvát kollégájával pénteken Bukarestben.

Andrej Plenkovicot Klaus Iohannis államelnök is fogadta.

A bukaresti kabinet által kiadott közlemény szerint Dancila és Plenkovic is fontosnak nevezte a Nyugat-Balkán térségének biztonságát és jelezték: határozottan támogatják az EU bővítésének folytatását, illetve fontosnak tartják, hogy az unió bővítési politikája hiteles maradjon a tagjelölt országokkal szemben.

A találkozó alkalmából a felek szándéknyilatkozatot írtak alá a védelmi és biztonsági kétoldalú együttműködés erősítéséről. Mindkét fél jelezte, hogy érdekeltek egy román-horvát együttes kormányülés megszervezésében.

Plenkovic örömmel állapította meg, hogy tavaly a két ország kereskedelmi forgalma 25 százalékkal, 310 millió euróra nőtt az előző évhez mérten és reményét fejezte ki, hogy tovább fog nőni.

Áttekintették az Európa jövőjével kapcsolatos kihívásokat, a két kormányfő megállapította, hogy országaik álláspontja azonos, hiszen mind Románia, mind Horvátország az EU egységének és kohéziójának erősítésében érdekelt. Fontosnak nevezték a Duna kereskedelmi potenciáljának növelésére irányuló európai uniós terveket is.

MTI
Címkék:
megmondó
Csak a bugyuta magabiztosság, a sikerláz, a beteges optimizmus, a mindenkit magával ragadó nagy semmi a lényeg.
  • Tájkép csata előtt
    Ünnep lenne, a parlamentáris demokrácia ünnepe, ha megalakul az új parlament. De vannak ünneprontók is.
  • Che Guevara elvtárs hadüzenete
    A demokráciában is kalapáccsal kell beleverni az emberek fejébe, hogy ők, a vörösök a népboldogítók, minden hatalmat nekik kell adni.
  • Máris nekimentek bőszen és bután
    Még le sem tette az új Orbán-kormány az esküt, tehát hivatalosan még nincs is kabinet, máris kipécéztek egy leendő minisztert.
  • Karácsony Gergely lovasszobránál
    Hagyjuk az elemzéseket és a véleményeket, fókuszáljunk egyetlen személyre, akinél nagyobbat még senki sem bukott az újkori magyar politikában.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI