Mladina: Orbán egy nagy Magyarországról ábrándozik
2018. május 18. 16:23

Orbán Viktor a nyílt társadalmi tér fokozatos megnyirbálásával kezdi elérni célját: elszigeteli Magyarországot, amely korábban a szocializmusból a demokráciába való átmenet éltanulójának számított, és igyekszik meggyőzni a magyarokat, hogy az övé az egyetlen helyes világnézet - írja pénteken a Stop Soros törvény tervezett elfogadásával kapcsolatban a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap.

"Orbán nem akar (egyelőre) kilépni az EU-ból, de abszolút ura akar lenni saját udvarának. S ehhez nincs szüksége arra, hogy Magyarországon működjön egy olyan nemzetközi szervezet központja, amelynek alapelve a nyitottság és a tolerancia" - véli a szerző, Simona Fendrychová.

"A magyaroknak ez többé-kevésbé tetszik is, ahogy azt bizonyos meglepetésre a közelmúltban lezajlott választás is bizonyította" - teszi hozzá a szerző. Szerinte mindezek alapján nem meglepő, hogy a Nyílt Társadalom alapítvány menedzsereinek már elege van mindebből, és másutt keresnek maguknak teret.

"Ez azonban Magyarország, és tulajdonképpen szomszédjai számára is azon alapelvek kudarca, amelyre 1989 után a közép-európai társadalom épült" - írta a lap jegyzete.

A Mladina című szlovén hetilap szerkesztőségi kommentárja szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek egyértelmű terjeszkedési szándékai vannak: azzal, hogy pénzügyileg támogatja más ország politikai pártjait - különösen Szlovéniában és Macedóniában - "nagy Magyarországot" akar létrehozni.

"Orbán nyíltan ábrándozik egy nagy Magyarországról, és amit régen hadsereggel lehetett leigázni, azt ma máshogy kell legyőzni, pénzzel és befektetésekkel, magával a hatalommal" - írta a lap.
Az írás szerint Orbán Viktor olyan rendkívül különleges és nem demokratikus politikát folytat, mint azok a rezsimek, amelyek Európát irányították a múlt század legsötétebb időszakaiban. Az újság szerint nem arról van szó, hogy ismétlődik a történelem, hanem olyan folyamat zajlik, amelyet a demokratikus Európa nagy aggodalommal figyel.

Szlovénia esetében Orbán Viktor pártja kétmillió euróért megvásárolta a jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) részvényeit több médiavállaltban, és ugyanezt a taktikát alkalmazza Macedóniában is - állítja a lap.

MTI
Címkék:
megmondó
Csak a bugyuta magabiztosság, a sikerláz, a beteges optimizmus, a mindenkit magával ragadó nagy semmi a lényeg.
  • Tájkép csata előtt
    Ünnep lenne, a parlamentáris demokrácia ünnepe, ha megalakul az új parlament. De vannak ünneprontók is.
  • Che Guevara elvtárs hadüzenete
    A demokráciában is kalapáccsal kell beleverni az emberek fejébe, hogy ők, a vörösök a népboldogítók, minden hatalmat nekik kell adni.
  • Máris nekimentek bőszen és bután
    Még le sem tette az új Orbán-kormány az esküt, tehát hivatalosan még nincs is kabinet, máris kipécéztek egy leendő minisztert.
  • Karácsony Gergely lovasszobránál
    Hagyjuk az elemzéseket és a véleményeket, fókuszáljunk egyetlen személyre, akinél nagyobbat még senki sem bukott az újkori magyar politikában.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI