Egyházi vezetők ünnepi szentmiséi, istentiszteletei
2018. május 20. 08:54

Pünkösd alkalmából szentmiséket, istentiszteleteket tartanak országszerte. A katolikus, a református és az evangélikus egyházi vezetők ünnepi liturgia keretében emlékeznek meg a Szentlélek eljöveteléről.

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában celebrál szentmisét vasárnap fél 11-kor.

Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke vasárnap 10 órától a budahegyvidéki református templomban hirdet igét.

Fabiny Tamás püspök, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az iraki Erbílben tölti az ünnepet, ahol azokat a keresztény családokat látogatja meg, amelyeknek otthonát a magyarországi evangélikusok adományából építik újjá.
 
Pünkösd a keresztények harmadik legnagyobb ünnepe, amelyet húsvét után ötven nappal tartanak. Pünkösdkor a Szentlélek eljövetelét ünneplik a keresztény egyházak.

Pünkösd – húsvét és karácsony után – a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered.

Pünkösd napján három fontos esemény történt: „a Szentlélek eljövetele – mint Krisztus megváltó tettének gyümölcse és beteljesítője -, az egyház alapítása és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdete” – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott közleményében.

A Szentlélek kiáradásának történetét a Bibliában az Apostolok cselekedetei rögzíti. A leírás szerint az apostolok, miután a Szentlélek eltöltötte őket, mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot. Isten a nyelvek csodájával mutatta meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával kapcsolja össze a különböző nyelven beszélő embereket. Ezáltal született meg az első pünkösdkor az egyház, amely egy, szent, katolikus – vagyis egyetemes – és apostoli – írták.

Hozzátették: Ferenc pápa tanítása szerint „a Szentlélek az, aki mozgatja az egyházat, ő az, aki dolgozik az egyházban és a szívünkben. Ő az, aki minden keresztényből egy, a többiektől különböző személyt alakít ki, de akik mégis egységet alkotnak. Ő az, aki előre visz bennünket, aki kitárja az ajtókat és aki misszióba küld bennünket, hogy tegyünk tanúságot Jézusról”.

MTI
Címkék:
  • Antall József és Sargentini
    Amikor nagy a zűrzavar, a cosmos helyett chaos van, amikor a szervezetlen rotyogás uralkodik, nem árt, ha fogódzót keresünk.
  • Szögi Lajos-emléknap
    Nem szép a történet, és nem lehet neki semmilyen fölemelő jelleget adni, nem mutatható fel körülötte jövőbemutató érték.
MTI Hírfelhasználó