A Szent István-bazilikánál lesz a TérTáncKoncert
2018. május 20. 13:07

Brahms Magyar táncai is megszólalnak a Budapesti Fesztiválzenekar szabadtéri TérTáncKoncertjén Fischer Iván vezényletével június 17-én a Szent István-bazilika előtti téren.

A koncertet a januárban elhunyt Ökrös Oszkár Kossuth-díjas cimbalomművész, a 100 tagú Cigányzenekar szólamvezetője és szólistája emlékének ajánlják - közölte a zenekar az MTI-vel.
Szólistaként közreműködik Lendvai Csócsi József és Lendvay József hegedűművész, cimbalmon pedig Lisztes Jenőt, Vadász Károlyt és Farkas Mihályt hallhatja a közönség. A Fesztiválzenekar hagyományos szabadtéri koncertjét a közönség ezúttal is papírszékeken ülve élvezheti, amelyet aztán haza is vihetnek. Az eseményen a részvétel ingyenes.

A Magyar táncokra 500 hátrányos helyzetű és szerencsésebb sorsú térségből érkező, roma és nem roma fiatal táncol majd együtt Vári Bertalan Harangozó-díjas táncművész koreográfiájára. A fiatalok Borsod, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Baranya, Csongrád és Pest megyéből érkeznek.

Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar 2015-ben szervezte meg először a TérTáncKoncertet.

MTI
Címkék:
  • A Szent Péter-i Európa védelme
    Belülről akarják felrobbantani – vagy talán inkább szétmállasztani – a szellemi birodalmat, hosszú ideje, ám most egyfajta végkifejlet látszik közeledni.
  • Orbánt támadja egy lenini hasznos idióta
    Most a populista jelző – nem is címkéjével, hanem – bunkójával ütik le azokat, akik másként gondolkoznak, mint a Központ.
  • A Fidesz és az ország méltóságáról is szó van
    Gulyás Gergely: Felfüggesztés esetén a Fidesz azonnal elhagyja a Néppártot
  • Az Európai Néppárton kívül is van élet
    A Fidesz helyzete kényelmes, inkább az Európai Néppárt van lépéskényszerben, hiszen a magyar kormánypárt kizárásával jelentősen meggyengülne az Európai Parlament jelenlegi legnagyobb pártcsaládja — vélekedtek egybehangzóan a Magyar Nemzetnek nyilatkozó elemzők.
  • A CDU elnöke felfüggesztést, Juncker kizárást javasol
    A Fidesz európai néppárti (EPP-) tagságának felfüggesztését javasolta a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke egy szerdai nyilatkozatában, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság EPP-s elnöke pedig ugyancsak szerdán megerősítette álláspontját, miszerint meg kell szüntetni a Fidesz tagságát az Európai Unió jobbközép erőit összefogó pártcsaládban.
MTI Hírfelhasználó