Benkő: megvan a garancia a Honvédség fejlesztésére
2018. május 22. 10:19

A Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési terv megvalósítására most a költségvetési támogatás is megvan - mondta a honvédelmi miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.

Benkő Tibor hozzátette: az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, megduplázzák a honvédelmi költségvetést, kellő garancia arra, hogy a program támogatása meg is maradjon.

Elmondta, új kihívások, kockázatok, fenyegetések jelentek meg a világban. Magyarországnak ezzel szembe kell néznie, a magyar emberek érdekében fejleszteni, erősíteni kell a Magyar Honvédséget.

A miniszter kitért arra is, hogy a haza fogalma, a hazaszeretet most nem annyira divatos szavak, de azt tapasztalják, hogy meg lehet találni a fiatalokhoz vezető utat.

Ezt jelzi, hogy az új alapon újraszervezett területvédelmi önkéntes tartalékos rendszer felépítésével tavaly július óta 1500-zal bővült az önkéntes tartalékosok számra, és a 18 éven alattiak megszólítására szervezett nyári honvédelmi táborok is egyre népszerűbbek - fejtette ki Benkő Tibor.

A minisztert az M1 aktuális csatorna műsorában kérdezték arról, hogy meghallgatásán úgy fogalmazott: "majdnem az alapoknál" kell kezdeni a honvédség fejlesztését.
Ennek kapcsán megjegyezte, hogy a rendszerváltás óta a leépítés, csökkentés jellemezte a honvédséget.

A honvédségi létszámhiány kapcsán Benkő Tibor kifejtette: a NATO elvárja, hogy az egyes szervezeteknél 80 százalékos legyen a feltöltöttség.

Ez egyrészt megvan, másrészt figyelembe kell venni, hogy az elmúlt években új szervezeteket hoztak létre, és több meglévőt bővítettek. Ezzel együtt, az elmúlt években 3500-zal bővült a honvédség létszáma - tette hozzá.

Benkő Tibor a helikopter-beszerzésekről azt mondta: több szempontot figyelembe kell venni, hogy milyen képességekkel rendelkező helikopterekre van szükség. Úgy gondolják, mintegy 40 helikopterre van szükség.

MTI
Címkék:
megmondó
Amikor nagy a zűrzavar, a cosmos helyett chaos van, amikor a szervezetlen rotyogás uralkodik, nem árt, ha fogódzót keresünk.
  • Szögi Lajos-emléknap
    Nem szép a történet, és nem lehet neki semmilyen fölemelő jelleget adni, nem mutatható fel körülötte jövőbemutató érték.
  • Az ellenzék mélységes kútjai
    Ehhez elég volt a török államfő látogatása és máris kiderült, hogy milyen fantasztikus rejtett szellemi tartalék van a magyar ellenzékben.
  • Kilépett a parlamentből… vagyis…
    Noha a Flaszterparaszt szellemi variabútorzata meglehetősen szerény: egy Lenin-képből és egy szalmazsákból áll, ezt variálja.
  • Szónok a térről
    A mai magyar baloldali ellenzéket meg a klasszikus retorikai alapfogalmakat és művelőiket persze nem illő összevegyíteni.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI