Toroczkai: vissza kell adni a Jobbik mozgalmi jellegét
2018. május 22. 11:50

Sokan úgy gondolnak a Jobbikra, mintha a balliberális táborba tartozna, pedig továbbra is a Fidesz és a balliberális pártok közé helyezik magát a párt.

A Jobbik speciális helyzetet tölt be a magyar politikai életben, hiszen egy népmozgalomként indult, és az utóbbi években pont ezt a jellegét veszítette el – jelentette ki Toroczkai László a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A volt alelnök szerint az elmúlt években a párt gyakorlatilag egy helyben topogott, hiszen a 2006-ban még csak egy százalék körüli támogatással bíró politikai szervezet 2014-re 17 százalék körüli szavazatot kapott, és ezt 2018-ra szinte alig tudta növelni.

Toroczkai László hangsúlyozta, az elnökválasztáson majd minden második ember rá voksolt, pedig nem voltak egyenlők a feltételek közte és a győztes Sneider Tamás között. Úgy vélte, a lemondott elnök, Vona Gábor továbbra is komoly hatással van a párt lépéseinek alakításában, mint ahogy Szabó Gábor pártigazgató is hoz jelentős stratégiai döntéseket.

A politikus szerint most az elsődleges lenne a Jobbik jelenlegi helyének, helyzetének a meghatározása. Sokan már úgy gondolnak a pártra, mintha a balliberális táborba tartoznánk, pedig ők továbbra is a Fidesz és a balliberális pártok közé helyezik magukat – tette hozzá.

Toroczkai László szerint az is fontos lenne, hogy az úgynevezett külső szakértők helyett a párt tagjai közül válasszanak szakértő tanácsadókat, ezt a rendszert pedig minél gyorsabban ki kellene alakítani, mert rengeteg téma, ügy van, mint például a migráció kérdése vagy a bérunió, amelyben lépnie kellene a pártnak.

hirado.hu - Kossuth Rádió 180 perc
Címkék:
  • Egyértelművé vált a hazaárulás
    Már nincs józan vezető egyéniség az adott ellenzék személyi állományában. Senki nem szólt nekik, hogy gyerekek, ezt nem kellene, mert lebukunk. Mindenki megtudja, hogy hazaárulók vagyunk.
  • Mérgezett díszek a fenyőfán
    A Karácsony mély szakralitása mellett a béke, a meghitt nyugalom ünnepe is (lenne), de a fel nagyörömre dallamai és a pásztorok kedvessége mellett disszonáns díszeket is látok az idei fenyőfán.
MTI Hírfelhasználó