Jobbik alapszabály: nem lehet platformot létrehozni
2018. május 22. 15:23

Az alapszabály nem teszi lehetővé platform létrehozását a Jobbikban, a párt elnöksége csütörtökön foglalkozik Toroczkai László kezdeményezésével - közölte az ellenzéki párt szóvivője kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Jakab Péter arra reagált, hogy Ásotthalom jobbikos polgármestere bejelentette, Mi magunk néven platformot alapítana a Jobbikon belül, hogy társaival a pártot "visszatereljék az alapító okiratban lefektetett szellemiséghez".

A szóvivő kijelentette: a platformnak nincs létjogosultsága, mert az alapszabály nem teszi lehetővé a létrehozását, és emellett a Jobbik ragaszkodik a 2003-as alapító-okirathoz, miszerint a párt a nemzet egészét képviseli.

"Párton belül létrehozni egy másik pártot, az a párt ellen hat" - fogalmazott.

Hozzátette: tudják, hogy a Fideszen belül vannak törekvések arra, hogy pártszakadás legyen a Jobbikban, hogy a Jobbik előbb-utóbb a kereszténydemokraták, az MDF vagy éppen a kisgazdák sorsára jutva a Fidesz egyik platformja legyen, de "ezt az örömet nem szerzik meg nekik".

Jakab Péter közölte, lehetnek viták a pártban, hiszen egy demokratikus közösségben a vita a fejlődés motorja.
Ha ezeket a vitákat a párt lefolytatta, akkor mindenkinek tudomásul kell vennie a legfőbb döntéshozatali szerv, a kongresszus döntését - mondta.

Hozzátette: kongresszus szerint tovább kell járni azt az utat, amelynek eredményeként a Jobbik egy szociálisan érzékeny nemzeti néppártként a magyar társadalom legszélesebb rétegeit kívánja képviselni, függetlenül attól, ki bal- és ki jobboldali.

Hangsúlyozta: "a Jobbik jövőjét nem egyes személyek írják, nem Toroczkai László írja, nem Sneider Tamás, de még nem is Vona Gábor, hanem a Jobbik kongresszusa, vagyis maga a tagság".

Jakab Péter kijelentette: a Jobbik továbbra is Magyarország legerősebb ellenzéki pártja, a maga 1,3 millió szavazójával az egyetlen valós ellenzéki alternatíva és az is fog maradni. Elmondta, a Jobbik már most arra készül, hogy a 2019-es önkormányzati választáson a lehető legnagyobb sikert érjék el és minden létező településen gátat szabjanak az Orbán-rendszernek és "felszabadítsuk a magyar falvakat, a magyar városokat".

Kérdésekre válaszolva a szóvivő azt mondta, a csütörtöki elnökségi ülésen értékelik a helyzetet.

Arra a felvetésre, hogy kizárás is lehet-e a platformalapítás következménye, Jakab Péter azt mondta, akár még ez is előfordulhat, ha valaki szembemegy az alapszabállyal vagy a párt elnökségének akaratával, illetve a kongresszus döntésével, de ezt az elnökség dönti el.

Emlékeztetett arra, hogy az MSZP-ben vannak platformok, de szerinte ott sem működnek. Úgy folytatta: nem kívánják az MSZP útját járni, a Jobbik azt az utat akarja járni, amely arról szól, egységesen állnak ki a nemzeti-néppárti politika mellett.

Egy kérdésre Jakab Péter közölte, nem mondja, hogy Toroczkai László a Fidesz embere, de az szinte biztos, hogy a Fidesz megpróbálja őt használni.

Elmondta, nem tartanak attól, hogy pártszakadás lesz. Lehetséges "lemorzsolódás", hiszen az elmúlt években is voltak olyanok, akik távoztak a pártból - tette hozzá. Azt mondta, nem hiszi, hogy a Jobbik politikusaiból új párt jönne létre, vagy ha mégis, akkor az gyorsan el is tűnhet a politika süllyesztőjében, mint a Magyar Hajnal vagy a Magyar Főnix Mozgalom.

Jakab Péter azon véleményének is hangot adott, hogy a Jobbik azért nem tud visszatérni az eredeti irányához, mert nem is tért el attól. Kifejtette: már a 2003-as nyilatkozat deklarálta a néppártosodást, ez teljesedik most ki.

Arra a kérdésre, hogy Vona Gábor volt pártelnökkel konzultáltak-e az ügyben, az országgyűlési képviselő azt mondta, a Jobbik új elnöksége felállt, annak tagjai egymással konzultálnak a fontos kérdésekről.

Kitért arra, hogy Szente Béla, Monorierdő és Baumgartner László, Bánokszentgyörgy jobbikos polgármestere jelezte, visszaéltek nevükkel, nem vesznek részt a platformban. Hozzátette: Jámbor Márk, a párt egyik regionális igazgatója is jelezte, hogy ő sem adja nevét ehhez a platformhoz.

MTI
Címkék:
  • Polgárverés – 12 éve
    Azt sem sikerült kideríteni, hogy a brüsszeli bürokrácia miért hunyta be a szemét, amikor látta, hogy európai uniós polgárokat vernek véresre.
  • Antall József és Sargentini
    Amikor nagy a zűrzavar, a cosmos helyett chaos van, amikor a szervezetlen rotyogás uralkodik, nem árt, ha fogódzót keresünk.
  • Orbán: Európa a nemzetek hazája
    Európa a nemzetek hazája – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten, a Terror Háza Múzeumnál tartott ünnepi beszédében. Úgy fogalmazott: akik az Európai Unióból európai birodalmat akarnak gyúrni, mind bevándorláspártiak.
  • A hétköznapok adta helytállás dicsősége
    Erich Lessing, Burghardt Ferenc, Fényes Tamás, Tóth László, Horling Róbert, Munk Tamás és Mező Sándor felbecsülhetetlen értékű kortörténeti felvételei az MTVA archívumának válogatásában.
  • A magyar nemzet 1956-ban világtörténelmet írt
    A magyar nemzet 1956-ban világtörténelmet írt - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján a budapesti Széna téri '56-os emlékműnél tartott megemlékezésen.
MTI Hírfelhasználó