Medvét láttak egy Nógrád megyei vasútvonalnál
2018. május 24. 09:36

A MÁV pályamunkásai éppen a vasúti pályát ellenőrizték Somoskőújfalunál szerda délelőtt, amikor a magyar-szlovák határtól alig száz méterre egy medvét pillantottak meg. Az állat az észlelés után percekkel már el is tűnt az emberek szeme elől, és visszament a fák közé.

Az észlelésről beszámoló Nógrád megyei hírportálnak, a Nool.hu-nak nyilatkozott a pályamunkás, aki elmondta, hogy munka közben pillantották meg az állatot, amely tőlünk hetven-nyolcvan méterre lehetett. A medve lejött a hegyoldalról, a két lábára állt, majd szétnézett. A nagy testű ragadozó ezt követően vissza is indult az erdő felé, majd hamarosan eltűnt a szemeik elől. Az egész történet úgy tizenöt másodpercig tarthatott.

Legutóbb a Bükkben találkoztak medvével Magyarországon, de Erdélyben már évek óta sok problémát okoznak az ember közelébe merészkedő állatok.

hirado.hu
Címkék:
  • Videó mint politikai csapásmérés
    Megvan tehát a magyarázat arra: miért viselkednek egyes politikusok – köztük egészen magas pozícióban lévők is – elmebeteg módjára. Miért zúdítják rá a kontinensre a migránsáradatot, a terrorista bandákat. Miért öletik meg társadalmuk tagjait. Zsarolva vannak.
  • Elszállt egy hajó a szélben
    Nehéz megindulás, mit megindulás, megrendülés nélkül beszélni erről a patináns lapról, a baloldali véleményformálók zászlóshajójáról, erről az izé 168 óráról. Nehéz, de mégis meg kell tenni.
  • Orbán Viktor: Korszakos győzelmet arattunk
    Korszakos és rekordgyőzelemnek nevezte a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) választási eredményét Orbán Viktor vasárnap este. "Nekünk Brüsszelben is Magyarország lesz az első" - ígérte a miniszterelnök, a Fidesz elnöke a kormánypártok választási eredményváró központjánál, a Bálna előtti téren.
  • Az összes megyében és Budapesten is nyert a Fidesz-KDNP
    Az ország minden megyéjében és Budapesten is nyert a Fidesz-KDNP – mondta a Nézőpont Csoport vezetője vasárnap este az M1 aktuális csatorna választási műsorában.
  • Semjén Zsolt: Szerbia legelkötelezettebb barátja Magyarország
    Szerbia legelkötelezettebb barátja Magyarország, a magyar kormány mindent megtesz azért, hogy Szerbia előnyös európai uniós csatlakozási szerződést köthessen - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vasárnap a kívülről felújított szentendrei szerb ortodox székesegyházban.
MTI Hírfelhasználó