Szombaton 14 helyszínen tartják a Balaton napját
2018. május 24. 17:33

Szombaton tartják a Balaton napját, az első egész Balatont körbeölelő régiós rendezvényt, amelynek keretében 14 helyszínen várják az érdeklődőket a tó körül ingyenes strandbelépéssel és programokkal - közölte Kardos Gábor ötletgazda és főkoordinátor az MTI-vel csütörtökön.

A főszezonnyitó piknik napját, ami egyben a balatoni összetartozás ünnepe is, idén először nem a víz hőfokához és az időjáráshoz igazodva tűzték ki, hanem a Balatoni Szövetség kezdeményezésére egy fix napra, ezzel is megmutatva, ha nincs éppen strandidő, akkor is akad bőven színes program az üdülőrégióban. Az immár negyedszer tartandó eseményen újdonság lesz a korábbiaknál több sportprogram is - Kardos Gábor beszámolója szerint.

A csatlakozott tóparti települések a helyi adottságaiknak megfelelően eltérő programokkal várják az érdeklődőket, de mindenhol 14 órakor nyitják meg a főszezont a strandokon tóba futással, majd koccintanak a BalatonBorral, az ország első régióborával. A Balaton napját ünneplő települések: Almádi, Alsóörs, Badacsonytördemic-lábdihegy, Badacsonytomaj, Boglár, Fenyves, Fövenyes, Füred, Györök, Keszthely, Lelle, Siófok, Szigliget és Vonyarcvashegy.

Kardos Gábor példaként említette: lesz, ahol helyi vitorlásversenyt, homokvárépítő- és gumimatrac-versenyt, strandfoci bajnokságot rendeznek. A legtöbb helyen gyermek- és családi programokról is gondoskodnak. Egy-egy település részletes programjáról az esemény közösségi oldalán www.facebook.com/BalatonNapja/ lehet tájékozódni.

MTI
Címkék:
megmondó
Az őáltaluk Európába csábított migránsokkal legyenek boldogok saját határaikon belül.
  • Néhány szó Lovas Istvánnak
    Mindig ugyanaz volt és maradt, kőkeményen nemzeti és kőkeményen radikális. Átlátta a brüsszeli politikát, átlátta az amerikai politikát, mindent átlátott.
  • Az ügynökhálózat mérgezi a civil világot
    Most nincs diktatúra, így a társadalom védtelen a külföldről felbérelt ügynökök ellen. Az ügynökök ügyködhetnek. Zavartalanul, jó pénzért.
  • Szeszélyes évszakok
    Európa, az európai demokrácia néhány nap alatt megmutatta, hogy mire képes. Mi az hogy, nagyon is.
  • Tévedésből adták Merkel kezébe a szöveget
    A kancellár azonban felolvasás közben sem vette észre, ez nem az ő szövege, ez valami tudományos civil találkozó előszavának készült.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI