Fucsovics hengerelt a genfi döntőben
2018. május 26. 17:17

Fucsovics Márton megszerezte pályafutása első ATP-trófeáját, mivel az 501 ezer euró (159 millió forint) összdíjazású genfi férfi salakpályás tenisztorna szombati döntőjében legyőzte a német Peter Gojowczykot.

A világranglistán 60. magyar játékos élete első ATP-fináléjában a német Peter Gojowczykkal csapott össze, akitől korábbi egyetlen találkozójukon kikapott a 2015-ös US Open selejtezőjében. A 49. helyen álló ellenfél már harmadik ATP-döntőjére és második tornagyőzelmére készült.

A 26 éves Fucsovics korábban legyőzte az ötödik helyen kiemelt spanyol Albert Ramost és a kétszeres címvédő, háromszoros Grand Slam-győztes svájci Stan Wawrinkát is. A döntőt is remekül kezdte, kétszer is 15-re elvette a német adogatását, és 4:0-ra elhúzott. Gojowczyk 5:1-nél szettlabdát hárított, ám a nyíregyházi teniszező ezután kiszerválta a játszmát, amely 33 percig tartott.

A folytatásban a 28 éves ellenfél 2:2-ig tartotta a lépést, amikor több könnyű ütést is elrontott, Sávolt Attila tanítványa pedig élt a lehetőséggel, brékelőnybe került. Ezt követően higgadtan hozta a szerváját (4:2), majd újra elvette az egyre bizonytalanabb Gojowczykét. Innentől már csak a saját adogatására kellett figyelnie, s a meccset végül egy ásszal zárta le.  

Az összecsapás 1 óra 7 percig tartott.

Fucsovics 34 év óta az első magyarként vívhatott döntőt ATP-versenyen: 1984-ben Taróczy Balázs elvesztette az indianapolisi finálét. Az előző magyar ATP-tornagyőzelem is Taróczy nevéhez fűződik, ehhez 1982-ig, a hollandiai Hilversumban rendezett versenyig kell visszamenni az időben.

A genfi finálé győztese 250, vesztese 150 világranglista-pontot gyűjtött, továbbá 89 ezer (27,9 millió forint), illetve 47 ezer eurót nyert.

A 2010-ben junior wimbledoni bajnok Fucsovics - Facebook-oldala szerint - szombati diadalával a világranglista 45-ödikjeként utazhat a vasárnap kezdődő Roland Garrosra.

A párizsi Grand Slam-versenyen első ellenfele a kanadai Vasek Pospisil lesz, aki februárban megnyerte a budapesti challenger-tornát.

Eredmény, döntő (az ATP honlapja alapján):

Fucsovics Márton-Peter Gojowczyk (német) 6:2, 6:2

Fucsovics Márton ünnepli győzelmét a genfi ATP-torna döntőjében (Fotó: EPA/Salvatore di Nolfi)

MTI
Címkék:
  • A Szent Péter-i Európa védelme
    Belülről akarják felrobbantani – vagy talán inkább szétmállasztani – a szellemi birodalmat, hosszú ideje, ám most egyfajta végkifejlet látszik közeledni.
  • Orbánt támadja egy lenini hasznos idióta
    Most a populista jelző – nem is címkéjével, hanem – bunkójával ütik le azokat, akik másként gondolkoznak, mint a Központ.
  • Orbán: Magyarországon az történik, amit a magyarok akarnak
    Arra kéri a magyar embereket Orbán Viktor miniszterelnök, hogy ha szeretik a hazájukat, ha ki akarnak állni a hazájuk érdeke mellett, vegyenek részt a május 26-i európai parlamenti (EP) választáson. "Mutassuk meg Brüsszelnek, álljunk ki Magyarország mellett" - fogalmazott a kormányfő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
  • Semjén: az állam és az egyház együttműködése a járható út
    Nem tudok elképzelni jobb "befektetést" a költségvetési pénzeknek, mint az egyházi intézményekbe történő invesztíció - jelentette ki Semjén Zsolt vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tisztabereken vasárnap.
  • A kereszténydemokrácia esélyei az Európai Néppártban
    A KDNP egyelőre teljes jogú tagként marad a pártcsaládban, és küzd a kereszténydemokrata célokért. A döntés hátteréről és a kereszténydemokrata politizálás európai szintű lehetőségeiről kérdezte a Gondola Harrach Pétert, a KDNP alelnökét, parlamenti frakcióvezetőjét.
MTI Hírfelhasználó