LMP: a könyvégetéssel azonos a CEU elüldözése
2018. június 13. 15:07

Az LMP-frakció tagja szerint a kormány célja a CEU elüldözése Magyarországról, amit Szabó Szabolcs szerdai sajtótájékoztatóján a könyvégetéssel azonos intézkedésként értékelt.

A politikus bírálta, hogy a kabinet még mindig nem foglalt állást arról, megfelel-e a törvényi feltételeknek az egyetem működése, az egyesült államokbeli oktatásnak otthont adó kampusz, holott a kormány küldöttsége már két hónapja felmérte a tengerentúli intézményt.  

A felsőoktatásban mindig hosszú távon kell tervezni - mutatott rá Szabó Szabolcs, hangsúlyozva: még mindig nem tudható, hogy az egyetem felvehet-e majd hallgatókat a 2019-2020-as tanévre. Úgy ítélte meg: a kormány azért teremt ilyen feltételeket, mert azt szeretné, hogy a CEU menjen el az országból.  

Szabó Szabolcs kérdésre közölte: egyelőre nem tervezi, hogy kezdeményezze felvételét az LMP-be, amely parlamenti képviselőcsoportjának tagja, döntésében azonban nem játszik szerepet, hogy a szintén frakciótag, korábban MSZP-s Demeter Mártát nem vette fel a párt a tagjai közé. Azt mondta: jelenleg az Együtt tagja, amely ugyan már döntött a felszámolásáról, ennek folyamata azonban eltart egy ideig.

MTI
Címkék:
  • Videó mint politikai csapásmérés
    Megvan tehát a magyarázat arra: miért viselkednek egyes politikusok – köztük egészen magas pozícióban lévők is – elmebeteg módjára. Miért zúdítják rá a kontinensre a migránsáradatot, a terrorista bandákat. Miért öletik meg társadalmuk tagjait. Zsarolva vannak.
  • Elszállt egy hajó a szélben
    Nehéz megindulás, mit megindulás, megrendülés nélkül beszélni erről a patináns lapról, a baloldali véleményformálók zászlóshajójáról, erről az izé 168 óráról. Nehéz, de mégis meg kell tenni.
  • Semjén: a szövetség tevékenysége semmivel nem pótolható
    A keresztény civilizációhoz, a nemzeti elkötelezettséghez és az autonómiához való ragaszkodást említette a 30. évfordulóját ünneplő Rákóczi Szövetség jellemzőjeként Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Budapesten, a szervezet rendezvényén.
  • Orbán: A magyar gazdáknak vasárnap nemet kell mondaniuk a bevándorlásra
    Brüsszel a gazdák pénzének egy részét el akarja venni és oda akarja adni a migránsok támogatására, amit meg kell akadályozni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Fejér megyei Mezőfalván, a III. NAK szántóföldi napok és agrárgépshow rendezvényén.
  • Mindnyájunknak el kell menni
    A távolmaradásunk azonban gyengíti a Fidesz-KDNP lista politikai erejét. Nem mindegy ugyanis, hogy egy kicsinyke választói létszám áll a győztes mögött, avagy az ország polgárainak meghatározó része.
MTI Hírfelhasználó