Az unió elveivel ellentétes a költségvetési javaslat
2018. június 15. 01:09

Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint az Európai Unió saját elveit szegi meg az általa benyújtott költségvetési javaslatával.

Kovács Zoltán az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában elmondta: az elveket nézve 10-11 kifogásolható pontot találtak az uniós költségvetési javaslatban.

Mint kifejtette: az uniós költségvetés kiszámításánál eddig voltak objektív mérőszámok.

Az például alapelv volt, hogy a konvergenciaforrások szétosztásánál az a cél, hogy felzárkóztassák az unió azon országait, amelyek az átlagtól, illetve az unió legfejlettebb régióitól le vannak szakadva. Ennél a pontnál is megbukik az unió most benyújtott javaslata – mondta.

A kormányszóvivő kitért arra is, hogy a Brexit miatt egyébként is csökkenni fognak az uniós források. Ennek kapcsán viszont megjegyezte, hogy Magyarország kész lett volna növekvő hozzájárulást fizetni, mert a magyar kormány úgy vélekedett, „több Európához több pénzre van szükség”.

Az uniós költségvetés elvei a migráció kezelésében, a közös határvédelem területén is „megbicsaklanak” – jegyezte meg a kormányszóvivő, példaként említve, hogy bár Magyarország bebizonyította, hogy a déli határzár alkalmas megállítani az illegális migrációt, az unió mostanáig sem járult hozzá a kerítés költségeihez.

A migráció kapcsán Kovács Zoltán elvi szinten is elfogadhatatlannak nevezte, hogy az egyébként is kevesebb rendelkezésre álló pénzből az európai emberektől vegyenek el, és azt a migránsokra fordítsák.

MTI - M1
Címkék:
megmondó
Az őáltaluk Európába csábított migránsokkal legyenek boldogok saját határaikon belül.
  • Néhány szó Lovas Istvánnak
    Mindig ugyanaz volt és maradt, kőkeményen nemzeti és kőkeményen radikális. Átlátta a brüsszeli politikát, átlátta az amerikai politikát, mindent átlátott.
  • Az ügynökhálózat mérgezi a civil világot
    Most nincs diktatúra, így a társadalom védtelen a külföldről felbérelt ügynökök ellen. Az ügynökök ügyködhetnek. Zavartalanul, jó pénzért.
  • Szeszélyes évszakok
    Európa, az európai demokrácia néhány nap alatt megmutatta, hogy mire képes. Mi az hogy, nagyon is.
  • Tévedésből adták Merkel kezébe a szöveget
    A kancellár azonban felolvasás közben sem vette észre, ez nem az ő szövege, ez valami tudományos civil találkozó előszavának készült.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI