Sportközpontot adtak át Dunaharasztiban
2018. június 16. 23:23

Korszerű, sokoldalú sportközpontot adtak át Dunaharasztiban.

A létesítmény ünnepélyes szombati átadásán Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte: az új sportlétesítmény "kínálatával, kényelmével és modern technikai megoldásaival" jelentősen hozzájárul a település közösségi értékeinek gyarapításához. Hozzátette: a kormány célja, hogy "a már kivívott sportnemzet" státusz megőrzése mellett a jövőben "egészségesebbek, sportosabbak és fittebbek" legyenek a magyarok, és igazi "sportoló nemzetté" váljanak.

Szabó Tünde hangsúlyozta, hogy a sikerekhez - úgy a verseny-, mint a szabadidősportban - megfelelő színvonalú "sportszínterekre" is szükség van, ezért a célok megvalósításához a magyarországi létesítmények fejlesztésére is áldozni kell.

Az államtitkár közölte: a Dunaharaszti Sportcsarnok nem csupán a helyieknek, hanem az országnak is a javára válik. "Hogy megtöltsük élettel, sokszínű kultúránk és sportéletünk értékeivel, közös feladatunk" - emelte ki.

A közel 800 millió forint összköltségű beruházás felét az önkormányzat finanszírozta. A sportközpontban a kézilabdapálya egyik oldalán 500 fős lelátó létesült, ami alkalmassá teszi az épületet városi rendezvények lebonyolítására is. A sportcsarnok környezetében térvilágítással ellátott 140 férőhelyes parkoló és három buszparkoló épült - tájékoztatta a sportállamtitkárság az MTI-t.

MTI
Címkék:
  • Hamis zászlók
    A hamis látszat keltésével azt hazudni, hogy a nemzetellenes szélsőség az adott nemzet megerősödését, gazdagodását, javát akarja.
  • „Tudományos” látásmód
    Ilyen körülmények között lefordíthatjuk-e Lenint magyar pénzből angolra?
  • Külgazdasági képviseletet nyit Magyarország Jeruzsálemben
    Külgazdasági képviseletet nyit a magyar kormány Jeruzsálemben, ami újabb előrelépés lesz a magyar-izraeli kapcsolatok szorosabbra fűzésében – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Jeruzsálemben.
  • Világhírű festménnyel gyarapodott a Szépművészeti
    Anthonis Van Dyck (1599-1641) flamand festő Stuart Mária Henrietta hercegnőt ábrázoló portréjával gyarapodott a Szépművészeti Múzeum gyűjteménye; az intézmény utóbbi száz évének legnagyobb, 2,1 milliárd forint értékű műtárgybeszerzése a magyar kormány támogatásával valósult meg.
  • Napfelkelte az Olajfák hegyén
    Már kedden kora reggel kétoldalú megbeszélést folytatott Orbán Viktor kormányfő Andy Harris amerikai kongresszusi képviselővel Jeruzsálemben, ahol találkozik még Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel is.
MTI Hírfelhasználó