Sikert aratott a Mozgás Éjszakája
2018. június 17. 23:13

A szervezők szerint csaknem húszezren látogattak ki a budai rakpartra és próbálták ki a különböző sportágakat. Az utóbbi években hihetetlen népszerűek a tömegsport-rendezvények, de, még így is az uniós átlagnál kevesebbet sportolnak a magyarok, tehát van hova javulni.

Több százan zumbáztak egyszerre, de emellett még 15 sportágban, például tollaslabdában, és utcai fitneszben is kipróbálhatták magukat a látogatók a Mozgás Éjszakáján.

Nem maradt ki a futás sem: több különböző távon is lehetett indulni.

A résztvevők megismerkedhettek olyan, nem hagyományos sportokkal is, mint a lábtoll-labda, a holland eredetű kosárlabda, a korfball, vagy a magyar fejlesztésű játék, a teqball.

Nem sokkal 11 óra előtt megjelentek a Dunán a sárkányhajók, ezekbe is bárki beülhetett a Mozgás Éjszakáján.

Éjfélkor aztán a budai alsó rakpartot ellepték a kerékpárosok és elindult az élménybringázás.

Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó is népszerűsítette az idei eseményt – ezzel is szeretné felhívni a figyelmet a mindennapi sportolás fontosságára.

Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos is arra emlékeztetett: fontos, hogy a mozgás része legyen a mindennapjainknak

A kormánybiztos hozzátette: kutatások bizonyítják, hogy akik rendszeresen mozognak, kevesebb időt töltenek betegállományban és tovább is élnek.

hirado.hu - M1 Híradó
Címkék:
  • A Szent Péter-i Európa védelme
    Belülről akarják felrobbantani – vagy talán inkább szétmállasztani – a szellemi birodalmat, hosszú ideje, ám most egyfajta végkifejlet látszik közeledni.
  • Orbánt támadja egy lenini hasznos idióta
    Most a populista jelző – nem is címkéjével, hanem – bunkójával ütik le azokat, akik másként gondolkoznak, mint a Központ.
  • Orbán: Magyarországon az történik, amit a magyarok akarnak
    Arra kéri a magyar embereket Orbán Viktor miniszterelnök, hogy ha szeretik a hazájukat, ha ki akarnak állni a hazájuk érdeke mellett, vegyenek részt a május 26-i európai parlamenti (EP) választáson. "Mutassuk meg Brüsszelnek, álljunk ki Magyarország mellett" - fogalmazott a kormányfő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
  • Semjén: az állam és az egyház együttműködése a járható út
    Nem tudok elképzelni jobb "befektetést" a költségvetési pénzeknek, mint az egyházi intézményekbe történő invesztíció - jelentette ki Semjén Zsolt vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tisztabereken vasárnap.
  • A kereszténydemokrácia esélyei az Európai Néppártban
    A KDNP egyelőre teljes jogú tagként marad a pártcsaládban, és küzd a kereszténydemokrata célokért. A döntés hátteréről és a kereszténydemokrata politizálás európai szintű lehetőségeiről kérdezte a Gondola Harrach Pétert, a KDNP alelnökét, parlamenti frakcióvezetőjét.
MTI Hírfelhasználó