Nógrádi: a németek többsége nem kér a migránsokból
2018. június 19. 16:06

Egyre többször kerülnek napvilágra olyan hírek, amelyek arról szólnak, hogy terrortámadást akadályoztak meg a titkosszolgálatok és a rendőrség. Az ilyen támadások tervei közvetlenül már egyre kevésbé köthetők terrorszervezetekhez, azonban ez nem jelenti azt, hogy a háttérben ne működnének változatlanul ezek a csoportok. A kérdés adott: Lassan reagálnak-e Európában a biztonságpolitikai kihívásokra és ha igen, miért? Az ECHO TV Heti terror című műsorának vendégei Nógrádi György és Földi László biztonságpolitikai szakértők voltak.

A hétvége folyamán egy francia szupermarketben késsel támadt a vásárlókra egy nő, miközben ,,allah akbar”-t kiáltott. Földi László arról beszélt, hogy jelenleg Európában jelen van egyfajta szellemiség, amely megosztotta a kontinens lakosságát: az egyik fél a keresztény-zsidó kultúrát képviseli, míg a másik muszlim alapú gondolatokat képvisel. Az Európában jelenlévő konfliktushelyzet mostanra ért el arra a pontra, hogy ez a törésvonal olyan kisebb élethelyzetekben is megnyilvánuljon, mint a bevásárlóközpontban történt támadás.

Nógrádi szerint a német lakosság többsége nem kér a migránsokból. Az osztrák vezetés -amely július elsejétől átveszi az Európai Unió soros elnökségét- szintén elutasítja a migránsokat. A szakértő szerint nem véletlen, hogy Merkel és Seehofer ezzel a vezetéssel akar egyeztetni a migránsválság kezeléséről.

A műsor fontos témája volt, hogy gyakran vádolják a bevándorlásellenes médiafelületeket azzal, hogy összemossák egymással a terrorizmust és a migrációt. Földi László ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a dzsihád lehetősége benne van a mindennapokban, mivel az Európába érkezők azzal találkoznak, hogy nem kell betartaniuk a kontinens törvényeit.

Nógrádi György szerint, ha az olasz adatokra tekintünk, láthatjuk, hogy a jelenleg érkező emberek 93-97 százaléka gazdasági bevándorló. A polgárháború sújtotta Szíriából már alig érkeznek bevándorlók. A politikai menekültek száma minimális.

A szakértő a labdarúgó világbajnokság kapcsán is elemezte a helyzetet és elmondta, hogy Oroszországban sincs abszolút biztonság.

A teljes műsor IDE KATTINTVA tekinthető meg.

echotv.hu
Címkék:
  • Vakulástól látásig
    Mondom, 1998-ban a világ még boldog (?) volt. De eltelt harminc év és most nem vagyunk annyira boldogok. És talán azért nem, mert felébredtünk. Azt nem mondanám, hogy buták voltunk, de mégsem láttunk semmit.
  • Rágalmazás mint politikai művelet
    Egy jelöltet undorító rágalmakkal illetni – ez a „demokrácia” része.
  • Magyarok világvárosa
    Kész csoda, hogy az ellenzék nem támadja azzal is a kormányt és Tarlós István főpolgármestert, hogy kvázi lenyúlták tőle a főváros fejlesztési terveit, a Világvárost építünk hangzatos nevű egykori projektet.
  • Történelmi utódlás Berlinben
    Friedrich Merz (b) Willkommenskultur helyett domináns német kultúrát akar.
  • Mátyás király-emlékév
    Több mint 150 helyszínen rendeztek programokat Kanadától a moldvai Magyarfaluig a Mátyás király-emlékév keretében, amelyet a király trónra lépésének 560. és születésének 575. évfordulója alkalmából hirdetett meg az év elején a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága.
MTI Hírfelhasználó