Sokan azt sem tudják, ki a Jobbik elnöke
2018. június 21. 14:12

Erősen megosztottak a Jobbik szimpatizánsai a párt elmúlt években véghez vitt néppárti fordulata miatt – ez derült ki a Nézőpont Intézet kutatásából. Nagy Dániel elemző a Kossuth Rádióban azt mondta, a Jobbik két hasonló méretű részre szakadhat, ha Toroczkai László beváltja ígéretét. Arról is beszélt, sokan azt sem tudják, ki a Jobbik elnöke, és a párt legnépszerűbb politikusai közül többen elhagyják a Jobbikot.

A Nézőpont Intézet felmérésében többek között arról is kérdezte a jobbikos szimpatizánsokat, hogy mennyire támogatják a néppárti fordulatot, hiszen a párt korábban radikális eszméket követett, vagy éppen azt, hogy a Toroczkai László-féle most kialakuló „pártocska” mennyire népszerű körükben – fejtette ki a Nézőpont Intézet elemzője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Nagy Dániel emlékeztetett, Toroczkai szombaton tart zászlóbontást, ahová minden olyan volt jobbikost elhívott, aki szimpatizálhat vele, de nem támogatja a néppártosodást, inkább visszatérne a gyökerekhez.

 

Toroczkai László (MTI-fotó: Illyés Tibor)

Hozzátette, az eseményt platformként hirdették meg, és Toroczkai úgy nyilatkozott, ha szombaton úgy látszik majd, hogy nagy a támogatottság, párttá alakulnak, ha nem, akkor maximum szalonnát sütnek, és jól érzik magukat.

Nagy Dániel elmondta, a Nézőpont Intézet adatai alapján arra lehet következtetni, hogy az eseményre sokan ellátogatnak majd, hiszen a Jobbik szimpatizánsai között fele-fele arányban vannak azok, akik a néppártosodást vagy a nemzeti radikális irányvonal folytatását támogatják. „Többen vannak, akik a nemzeti radikális vonallal szimpatizálnak, de ha a hibahatárt beleszámítjuk, akkor nagyjából fele-fele, de ez egy jó kiinduló alap Toroczkai Lászlónak” – mondta az elemző.

A megkérdezettek egyharmada azt mondta, biztosan nem szavazna a politikusra, további egyharmad ugyanakkor elképzelhetőnek tartja, hogy voksolna egy Toroczkai által létrehozott pártra; a harmadik egyharmad azonban bizonytalan a kérdést illetően. Kiemelte, fontos, hogy a szimpátia megléte nem azt jelenti, hogy a régi jobbikosok át is fognak pártolni a politikus mellé. „Ezért meg kell dolgozni, ezt a pártot össze kell tenni, és látni kell a volt jobbikosoknak is, hogy át kell lépniük abba a pártba” – részletezte Nagy Dániel.

Elhagyják a pártot a népszerű emberek

Az intézet munkatársai kíváncsiak voltak arra is, hogy a Jobbikon belül kik az ismertebb politikusok. Az élen Vona Gábor áll, a második, harmadik, negyedik helyen ugyanakkor olyan emberek állnak, akik éppen elhagyni készülnek a pártot: így Dúró Dóra, Toroczkai László és Novák Előd. „A Jobbik háza táján elég nagy problémák vannak. A legnépszerűbb politikusokból öt el fogja hagyni a pártot, a többi pedig nagyon alacsony népszerűségi mutatóval rendelkezik” – magyarázta a szakértő.

Sneider Tamás (MTI-fotó: Mónus Márton)

Sokan nem tudják, ki a jelenlegi Jobbik-elnök

Az elemző kitért arra is, hogy az új pártelnököt, Sneider Tamást csak a magyar népesség 45 százaléka ismeri, „ami nagyon-nagyon alacsony szám”. Hozzátette, ha az emberek megismerik Sneider Tamást, akkor sem biztos, hogy pozitív véleményt alkotnak majd róla, hiszen „az embernek nehéz a régmúlt cselekedeteit lemosni magáról” – vélekedett. A pártelnök körül mostanában kibontakozott néhány botrány a vadászháza és a gyerekei radikális nézetei kapcsán – tette hozzá.

Két részre szakadhat a Jobbik 

„Most már egyre magasabb szinten bomlik fel a Jobbik, és szakad: a soproni alapszervezet teljes egészében felállt, de különböző nagyobb városok alapszervezeteiből és a nógrádiból is azt lehet hallani, hogy például az alelnök távozott. Folyamatosan állnak fel a Jobbikból, és két hasonló méretű részre is szakadhat a párt, ha Toroczkai Lászlóék betartják a hozzájuk fűzött reményeket” – foglalta össze a Nézőpont Intézet elemzője.

hirado.hu - Kossuth Rádió
Címkék:
megmondó
„Tűzzel, vassal, golyószóróval és börtönnel” – így kell harcolni a „klerikális reakció” ellen. Ezt maga Kádár János fogalmazta meg egy pártgyűlésen.
  • Mindhalálig Őszöd
    Mindig is utáltam, mit utáltam, rühelltem Őszöd bulvárízű interpretálását, majd mély szakmai politológusi magyarázatait.
  • Olaszliszka, Badacsony – ne legyen harmadik
    Megnevezni sem tudjuk a veszélyt: vagy nincsenek szavak, vagy volnának szavak, de azokat nem szabad használni, mert tiltja a PC.
  • Csatlakozás a hősökhöz
    Tényleg rendszerszintű veszély fenyegeti a jogállamiságot, de még mennyire. És azok a hazafiak, a hősök, akik ezt ki merik mondani.
  • Szépséges szerelmetes Judith
    Nagyot alkottál, világpolitikai tényező lettél, és büszke is vagy rá.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI