Zeman: egyelőre betöltetlen a külügyminiszteri poszt
2018. június 22. 11:10

Milos Zeman cseh államfő nem ellenezné, ha a külügyminiszteri tisztség egy ideig betöltetlen maradna a cseh kormányban, és a tárcát ideiglenesen Jan Hamácek, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke irányítaná.

A köztársasági elnök erről a Mladá Fronta Dnes című napilapban pénteken megjelent interjújában beszélt.

A szociáldemokraták Miroslav Poche európai parlamenti képviselőt jelölték külügyminiszternek, de ez Zeman számára elfogadhatatlan, mert - mint már több ízben kijelentette - Poche korábban támogatta a bevándorlást. Poche félreértésről beszél, míg a prágai sajtó szerint Zeman valójában azért nem akarja Pochét, mert az a legutóbbi államfőválasztáson nem őt, hanem ellenfelét támogatta. A többi miniszterjelölttel az elnöknek nincs problémája.

Az interjúban Milos Zeman az előrehozott választás lehetőségét is felvetette, holott korábban ezt a megoldást határozottan kizárta.

"Egyáltalán nem ellenezném" - válaszolta Zeman arra a felvetésre, hogy a belügyminiszternek jelölt Hamácek vezethetné ideiglenesen a külügyminisztériumot is.

Az államfő délután találkozik Pochéval, aki úgy nyilatkozott: bízik abban, hogy sikerül tisztázni a félreértéseket. Zeman szóvivője szerint az elnök a találkozón felkéri Pochét, fontolja meg, hogy a külügyminiszter-jelöltségéről önként lemond. Jelzésértékű, hogy Poche után az államfő azonnal Hamácekkel fog tárgyalni.

A kormányalakítási tárgyalások eddigi eredménye szerint a tavaly októberi választáson győztes ANO mozgalom a CSSD-vel alakít kormányt, amely Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának (KSCM) segítségével szerezné meg a bizalmat a parlamenti alsóházban. A szociáldemokraták öt minisztert jelölhetnek Andrej Babis miniszterelnök kormányába.

Arra a kérdésre, mi történne, ha a CSSD nem akar meghátrálni Poche jelöltsége ügyében, és nem szavaz bizalmat az új kormánynak, Zeman azt mondta: ebben az esetben jönne a harmadik, az utolsó kormányalakítási kísérlet. Harmadszor azonban már nem az államfő, hanem a képviselőház elnöke ad kormányalakítási megbízatást. Ezt a tisztséget jelenleg Radek Vondrácek, az ANO képviselője tölti be.

"Amennyiben a harmadik kísérlet sikertelen lenne, akkor a köztársasági elnöknek lehetősége van - de nem kötelessége - kiírni az előrehozott választást" - jelentette ki Zeman.
Az elnök szerint az előrehozott parlamenti választásra akár már az október 5-re és 6-ra kiírt helyhatósági választásokkal egyidőben sor kerülhetne. "Természetesen szóba jöhet a jövő évi európai parlamenti választással való kombináció is. A (kormányalakítási) tárgyalások azonban nem jutottak csődbe, így mindez csak elméleti eszmefuttatás" - jegyezte meg Zeman.

A hatályos cseh szabályok szerint ha a harmadik kormányalakítási kísérlet megbukik, az államfőnek lehetősége van, de nem kötelessége, feloszlatni a parlamenti alsóházat, majd kiírni az új választást. A parlament feloszlatása és az új választás kiírása az elnök számára csak akkor kötelező, ha a 200 tagú parlamentben az alkotmányos többség, 120 képviselő, ilyen tartalmú határozatot fogad el.

MTI
Címkék:
megmondó
„Tűzzel, vassal, golyószóróval és börtönnel” – így kell harcolni a „klerikális reakció” ellen. Ezt maga Kádár János fogalmazta meg egy pártgyűlésen.
  • Mindhalálig Őszöd
    Mindig is utáltam, mit utáltam, rühelltem Őszöd bulvárízű interpretálását, majd mély szakmai politológusi magyarázatait.
  • Olaszliszka, Badacsony – ne legyen harmadik
    Megnevezni sem tudjuk a veszélyt: vagy nincsenek szavak, vagy volnának szavak, de azokat nem szabad használni, mert tiltja a PC.
  • Csatlakozás a hősökhöz
    Tényleg rendszerszintű veszély fenyegeti a jogállamiságot, de még mennyire. És azok a hazafiak, a hősök, akik ezt ki merik mondani.
  • Szépséges szerelmetes Judith
    Nagyot alkottál, világpolitikai tényező lettél, és büszke is vagy rá.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI