Napi egymillió hordóval emeli kitermelését az OPEC
2018. június 23. 20:13

Hálid al-Falih szaúdi energetikai miniszter a bejelentéskor hangsúlyozta: a kitermelés jelenlegi szinten tartása ártana az olajkeresletnek és az olajfelhasználóknak.

Az OPEC-tagállamok szakminiszterei abban állapodtak meg, hogy a kartellen kívüli szövetségeseikkel együtt – utóbbiak élén Oroszországgal – nagyjából napi egymillió hordóval, a globális kínálat egy százalékának megfelelő mennyiséggel növelik kitermelésüket júliustól kezdve.

Az OPEC 13 tagállama és a kartellen kívüli 11 nagy olajkitermelő ország 2016 decemberében állapodott meg arról, hogy a következő év január 1-jétől együttesen napi 1,8 millió hordóval visszafogják a kitermelést fél éven keresztül a piaci egyensúly megteremtésének és ezáltal a világpiaci árak alátámasztásának érdekében

Az egyezség hatályát tavaly májusban 2018 márciusáig, novemberben pedig 2018 végéig meghosszabbították. Jelenleg azonban a korlátozási célt jóval, 40-50 százalékkal meghaladó mértékben teljesítik, azaz a kiindulási, 2016. októberi szinthez képest napi 2,8 millió hordóval kevesebb olajat termelnek ki.

Ennek oka egyebek között az, hogy a súlyos gazdasági válsággal küzdő Venezuela nem használja ki kitermelési kvótáját.

A szaúdi miniszter pénteken azt mondta: “Meg akarjuk előzni, hogy olyan hiány és feszültség alakuljon ki a piacokon, mint amit 2007-2008-ban láttunk”. Falih azokra az időkre utalt, amikor az olaj hordónkénti ára közel 150 dollár volt.

hirado.hu - MTI
Címkék:
megmondó
Ám nem bőr feszül az ábrázatukon, ezért még évekig húzni fogják a busás adófizetői javadalmazást.
  • Liberál über alles
    Ezek a hétpróbás világharcosok hisztérikusan reagálnak mindenre, ami kritikus, ami állítólag az érdekeiket sérti.
  • Kriminalizálják az ellenvéleményen lévőket
    Vélhető, hogy ebben az esetben a hatóságnak nemcsak a menettel szemben felsorakozók ellen kellett volna intézkednie.
  • Utazás a koponyája körül
    A szügyig ateista DK itt is pápább a pápánál, elnöke és szóvivője azt is jobban tudja, melyek az ország valódi problémái.
  • Újra működik a guillotine
    Ez a zseni Emmanuel megfordította a dolgot. Azért nem ért egyet a nagykövettel, mert látja a helyzetet, és ezt el is merte mondani.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI