Fidesz: Mogherini leleplezte a valódi célt
2018. június 24. 13:36

A Fidesz szerint a brüsszeli bizottság alelnöke leleplezte a valódi célt: migránsokkal akarják betelepíteni Európát.

Puskás Imre Fidesz-szóvivő vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője, az Európai Bizottság alelnöke a minap úgy fogalmazott: Európa szempontjából „életbe vágóan fontos” a bevándorlás.

Brüsszel tehát nem megállítani, hanem segíteni akarja a – mondta a nagyobbik kormánypárt szóvivője.

Puskás Imre arról beszélt, hogy a Soros-hálózat és a velük szövetséges brüsszeli politikusok pénzügyi és politikai célokból tudatosan népességcserét akarnak végrehajtani Európában, ahogy ez „a Soros-tervben áll”.

A brüsszeli bizottság saját akaratának érvényesítéséért vasárnapra még egy minicsúcsot is összehívott, a jövő heti EU-csúcson pedig a bevándorláspárti erők mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy saját akaratukat rákényszerítsék másokra és bebizonyítsák, hogy a bevándorlás életbe vágóan fontos az EU számára – mondta a szóvivő.

„Mi azonban azt valljuk, hogy a bevándorlás tönkreteszi Európát. Nekünk Magyarország az első, ezért semmilyen a bevándorlást támogató és a kötelező betelepítésről szóló brüsszeli javaslatot nem vagyunk hajlandóak aláírni” – jelentette ki Puskás Imre.

MTI
Címkék:
megmondó
Vélhető, hogy ebben az esetben a hatóságnak nemcsak a menettel szemben felsorakozók ellen kellett volna intézkednie.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI