Csökkent Szerbia lakossága
2018. június 29. 16:35

Szerbia lakossága az utóbbi tíz évben több mint 392 ezerrel csökkent, és már csak alig haladja meg a hétmilliót, ennek egyik oka a születések számának csökkenése, másik oka viszont az elvándorlás - közölte a szerbiai statisztikai hivatal (RZS) pénteken, illetve azt is nyilvánosságra hozta, hogy a válások száma egyre növekszik a nyugat-balkáni országban.

A közölt adatok szerint az ország lakossága mintegy 36 ezerrel csökken évente, a természetes fogyás 5,3 ezrelékes. A tavalyi esztendőben összesen 64 894 gyerek született, míg a halálozások száma 103 722 volt. A szülő nők életkora is növekedett az utóbbi tíz évben, 2017-ben az anyák átlagéletkora 29,8 év volt.

A tavalyi esztendőben a legtöbb elhunytat 75 és 84 éves kora között érte a halál, de némileg nőtt az erőszakos halálozások száma is, majdnem háromezren vesztették életüket más hibájából, míg 1005-en önkezükkel vetettek véget életüknek.

A RZS azt is közölte, hogy 2017-ben valamivel több mint 36 ezer pár döntött úgy, hogy összeköti az életét, míg több mint 9200 házasság végződött válással. A nők átlagosan 31 éves korukban, a férfiak pedig 34 évesen álltak oltár elé. A házasságok 88 százaléka azonos nemzetiségűek között köttetett, vagyis 12 százalék volt a vegyes házasságok aránya.

A válások száma 2,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A nők átlagosan 40 évesen, a férfiak 44 évesen döntöttek úgy, hogy véget vetnek kapcsolatuknak, míg a frigyek átlaghossza 13,4 év volt.

MTI
Címkék:
megmondó
Amikor nagy a zűrzavar, a cosmos helyett chaos van, amikor a szervezetlen rotyogás uralkodik, nem árt, ha fogódzót keresünk.
  • Szögi Lajos-emléknap
    Nem szép a történet, és nem lehet neki semmilyen fölemelő jelleget adni, nem mutatható fel körülötte jövőbemutató érték.
  • Az ellenzék mélységes kútjai
    Ehhez elég volt a török államfő látogatása és máris kiderült, hogy milyen fantasztikus rejtett szellemi tartalék van a magyar ellenzékben.
  • Kilépett a parlamentből… vagyis…
    Noha a Flaszterparaszt szellemi variabútorzata meglehetősen szerény: egy Lenin-képből és egy szalmazsákból áll, ezt variálja.
  • Szónok a térről
    A mai magyar baloldali ellenzéket meg a klasszikus retorikai alapfogalmakat és művelőiket persze nem illő összevegyíteni.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI