Az ellenzék a pedagógus-béremelést sem támogatta
2018. július 11. 00:47

A Fidesz szerint az ellenzék teljesen hiteltelen, amikor a pedagógusokról beszél, hiszen ők még a pedagógus-béremelést sem támogatták.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte kedden az MTI-vel, hogy Ander Balázs, a Jobbik országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormány nem becsülte meg a pedagógusokat, aminek az lett a következménye, hogy kétezer tanár hiányzik az oktatási rendszerből. Az MSZP ugyanebben a témában úgy nyilatkozott, hogy közel 2500 tanár hiányzik az oktatási rendszerből, az okok: óriási a lemorzsolódás a pedagógusképzésben, túl alacsonyak a kezdőfizetések és represszív a környezet.

A Fidesz reagálásában azt írta, a szocialisták mindig csak kivonták a pénzt az oktatásból, több száz iskolát zártak be, több ezer pedagógust bocsátottak el, és elvettek tőlük egy havi bért. A Jobbik pedig „Gyurcsányékkal és a szocialistákkal” együtt sorra nem támogatta azokat a költségvetéseket, amelyek százmilliárdokkal többet biztosítanak az oktatásra, illetve a pedagógus-béremelésre.

Ezzel szemben a Fidesz – mint írták – 2010 óta pótolja az oktatástól elvett pénzeket, 50 százalékkal emelte a pedagógusok bérét, országszerte fejleszti az iskolákat, jövőre pedig 587 milliárd forinttal több jut oktatásra, mint a baloldal által utoljára benyújtott, 2010-es költségvetésben. A béremelésnek és az ösztöndíjaknak köszönhetően 30 százalékkal nőtt a pedagógusképzésre jelentkező fiatalok száma – tette hozzá a kormányzó párt.

MTI
Címkék:
  • Vakulástól látásig
    Mondom, 1998-ban a világ még boldog (?) volt. De eltelt harminc év és most nem vagyunk annyira boldogok. És talán azért nem, mert felébredtünk. Azt nem mondanám, hogy buták voltunk, de mégsem láttunk semmit.
  • Rágalmazás mint politikai művelet
    Egy jelöltet undorító rágalmakkal illetni – ez a „demokrácia” része.
  • Magyarok világvárosa
    Kész csoda, hogy az ellenzék nem támadja azzal is a kormányt és Tarlós István főpolgármestert, hogy kvázi lenyúlták tőle a főváros fejlesztési terveit, a Világvárost építünk hangzatos nevű egykori projektet.
  • Történelmi utódlás Berlinben
    Friedrich Merz (b) Willkommenskultur helyett domináns német kultúrát akar.
  • Mátyás király-emlékév
    Több mint 150 helyszínen rendeztek programokat Kanadától a moldvai Magyarfaluig a Mátyás király-emlékév keretében, amelyet a király trónra lépésének 560. és születésének 575. évfordulója alkalmából hirdetett meg az év elején a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága.
MTI Hírfelhasználó