A katasztrófa sújtotta térségbe látogatott Abe Sindzó
2018. július 11. 09:57

A katasztrófa sújtotta nyugat-japán térségbe látogatott Abe Sindzó miniszterelnök szerdán. A múlt hét második fele óta tartó heves esőzések kiváltotta áradások és földcsuszamlások a legfrissebb értesülések szerint mintegy 176 halálos áldozatot követeltek.

Abe Sindzó útjának első állomásaként az egyik legtöbb kárt szenvedett Okajama prefektúrába érkezett. Szuga Josihide, a japán kormány főtitkára elmondta: a miniszterelnök meglátogat egy evakuációs központot is Kurasikiben. Egyedül a város Mabicsó nevű körzetében az áradások 48 életet követeltek.

A katasztrófavédelmi hatóságok szerint 15 prefektúrában kedd délutánig még mindig több mint tízezren tartózkodtak az evakuációs központokban.

Emellett a mentőalakulatok több tízezer tagja a 33 Celsius fokos hőségben még mindig azon van, hogy átfésülje a katasztrófa sújtotta régiót a mintegy hatvan eltűnt után. Hirosimában 45 embernek veszett nyoma, Okajama városában pedig öt eltűntet keresnek továbbra is – jelentette az NHK közszolgálati televízió.

„Felmérjük az áldozatok szükségleteit és sürgetni fogjuk a mielőbbi újjáépítést” – jelentette ki a japán kormányfő. A tokiói kabinet kedden négymilliárd dollárt ígért újjáépítési célokra azzal, hogy szükség esetén pótköltségvetést terjeszt be.

Abét heves bírálatok érték, mert múlt héten csütörtökön az esti órákban – a Twitteren megjelent felvételek tanúsága szerint – ivászatot rendezett pártja parlamenti képviselőivel, miközben a meteorológiai hatóságok már figyelmeztetést adtak ki Nyugat-Japánra. Az összejövetelen jelen volt Onodera Icunori nemzetvédelmi miniszter, és Fumio Kisida volt külügyminiszter is, akinek választókörzetében, Hirosimában legkevesebb hatvan életet követelt az ítéletidő.

Abe szeptemberben újraindul pártja, a Liberális Demokrata Párt (LDP) elnöki tisztségéért. A politikus népszerűségét korábban az tépázta meg, hogy kiderült: kedvezményes áron vásárolhatott állami tulajdonban lévő telket az az iskola, amelynek a felesége, Abe Akie egy ideig a tiszteletbeli igazgatója volt. A kormányfő tagadta, hogy visszaélt volna helyzetével.

MTI
Címkék:
  • Vakulástól látásig
    Mondom, 1998-ban a világ még boldog (?) volt. De eltelt harminc év és most nem vagyunk annyira boldogok. És talán azért nem, mert felébredtünk. Azt nem mondanám, hogy buták voltunk, de mégsem láttunk semmit.
  • Rágalmazás mint politikai művelet
    Egy jelöltet undorító rágalmakkal illetni – ez a „demokrácia” része.
  • Magyarok világvárosa
    Kész csoda, hogy az ellenzék nem támadja azzal is a kormányt és Tarlós István főpolgármestert, hogy kvázi lenyúlták tőle a főváros fejlesztési terveit, a Világvárost építünk hangzatos nevű egykori projektet.
  • Történelmi utódlás Berlinben
    Friedrich Merz (b) Willkommenskultur helyett domináns német kultúrát akar.
  • Mátyás király-emlékév
    Több mint 150 helyszínen rendeztek programokat Kanadától a moldvai Magyarfaluig a Mátyás király-emlékév keretében, amelyet a király trónra lépésének 560. és születésének 575. évfordulója alkalmából hirdetett meg az év elején a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága.
MTI Hírfelhasználó